A verseny, ahol mindig veszélyben van a maratoni világcsúcs
Publikálva 22/09/2021 - 16:32 GMT+2
Berlinben egészen mostanáig 11-szer dőlt meg a maratoni aktuális rekordja, hétvégén ismét nekivágnak a hosszútávfutók.
Ideális hőmérséklet, lapos pálya és jó minőségű út – nem a véletlen műve, hogy a Berlin Marathonon általában gyors versenyeket láthatnak a nézők.
Azóta, hogy az egyik legnagyobb sportszergyártó cég piacra dobta a karbonbetétes futócipőit, a hosszútávfutás egyetlen világcsúcsa sincs biztonságban, a félmaratoni és a maratoni rekordokon egyaránt jelentősen sikerült faragni. Magukat a futókat is megosztja, mennyire jó ez a sportágnak, ám a technológiai fejlődés mindig is az atlétika részét képezte, ezért aztán a szövetségek is inkább csak szabályozni próbálják az új cipőket, mintsem betiltani.
Ahhoz persze, hogy egy világcsúcs veszélybe kerüljön, nem elég önmagában egy jó cipő és egy világklasszis futó szerencsés találkozása, rendkívül sok múlik a körülményeken is. A kétórán belüli maratonfutás kísérletei kiváló példák voltak arra, hány és hány tényező segíthet a gyorsabb eredmény elérésében. Azok persze csak kísérletek voltak, ezért megtehették, hogy a legalkalmasabb pillanatban bonyolítsák le a versenyt – éles helyzetben ez természetesen nem lehetséges.
Ettől függetlenül vannak pályák, ahol általában gyors szokott lenni a verseny, ezek közül kiemelkedik a Berlin Marathon, amelyen 1974 óta 11 alkalommal döntötték meg a világcsúcsot, köztük egyébként a férfi maratonfutás 2018-as világcsúcsát is ezen a pályán érte el Eliud Kipchoge. Ráadásul már a következő évi versenyen közel volt az újabb csúcsdöntés, Kenenisa Bekele ugyanis csak két másodperccel maradt el a kenyai 2:01:39-es időeredményétől.
A férfiaknál 2003 óta csak a berlini versenyen sikerült csúcsot dönteni, de a nőknél is kiemelkedően sikeresnek mondható az esemény a három rekorddöntéssel. A Berlin Marathon titkát nem nehéz felfedni: a futóversenyt ideális időpontban tartják, amikor az időjárás már hűvösebb, de azért még nem kimondottan hideg, a pálya gyakorlatilag teljesen sík, kevés kanyarral, az utakat pedig – végtére is Németországról van szó – szépen karbantartják. Ideális formula a sikerhez.
Magát a versenyt 1974-ben alapította meg egy berlini pék, Horst Milde, aki a futás iránti szenvedélyét jó érzékkel kötötte össze a családi vállalkozással. Az első maratoniján 244-en értek célba, amihez az első helyezettnek 2:44:53-re volt szüksége, a versenyt befejező 10 nő közül pedig Jutta von Haase volt a leggyorsabb, aki 3:22:01-es idővel teljesítette a távot. Milde türelmesen építgette a versenyt, mostanra pedig egy több millió dolláros eseménnyé nőtte ki magát, durván 44 ezer indulóval.
A futóverseny azóta is a charlottenburgi sportklubjuk irányítása alatt működik, Milde pedig a mai napig közelről szemléli a szervezők munkáját – a versenyigazgatói teendőket ugyanis a fia, Mark Milde látja el. Történelmi szempontból sem elhanyagolható a Berlin Marathon jelentősége: miután a várost 45 évnyi megosztottság után újraegyesítették, a futóverseny is áthaladt a keleti területeken, ezzel az új értelemben vett szabadság szimbóluma lett.
A Runnerworld gyűjtése nyomán hozunk néhány mérföldkövet a Berlin Marathon és a maratonfutás történetéből.
1977
A női maratonfutás a ’70-es években rohamos fejlődésnek indult – hozzájárulva ahhoz, hogy az 1984-es olimpiától kezdve a hivatalos program része legyen – 1977-ben a nyugatnémet Christa Vahlensieck 2:34:47-es idővel ért célba. Vahlensieck munkáját az az Ernst Van Aaken segítette, aki a rendszeres testmozgás előnyeivel és a nők állóképességének határaival kapcsolatban egyaránt megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját.
Vahlensieck két másik futóval, a francia Chantal Langlacéval és az amerikai Jacqueline Hansennel vívott nagy küzdelmet az aktuális rekordért, éveken keresztül váltogatták egymás között a csúcsokat. Az, hogy Vahlensieck újra megfutotta a világ aktuálisan legjobb időeredményét, mindezt ráadásul hazai pályán, hatalmas elégtételt jelentett Van Aaken számára, ő ugyanis egy autóbaleset során mindkét lábát elveszítette.
1998
Ronaldo da Costa egy szegény, 11 fős brazil család legfiatalabb tagja volt, és ritkán versenyzett a hazáján kívül. Az 1996-os atlantai olimpiára kijutott ugyan, de csak 16. helyen végzett a 10 ezer méteres távon, az igazi sikereit a maratonfutók között érte el. 1997-ben ötödik volt Berlinben 2:09:07-es idővel, amit egy évre rá három perccel megjavított. Ez utóbbi már világcsúcs volt, ezzel ő lett az első dél-amerikai, aki világcsúcstartó volt ezen a távon. Egy csapásra nemzeti hős lett, rekordját pedig 10 éven át nem tudták megjavítani.
2001
Amikor Joan Benoit Samuelson az 1983-as Boston Marathonon 2:22:43-ra javította a női maraton rekordját, a szakmabeliek már azt találgatták, mikor sikerül áttörni a 2:20-as határt. Az 1990-es években berobbanó afrikai futóknak erre reális esélyük volt: az etióp Fatuma Roba 1996-ban olimpiai bajnok lett, 1994-ben pedig a kenyai Tegla Loroupe nyerte a New York Marathont, ezzel ő volt az első afrikai nő, aki egy nagyvárosi maratonfutó versenyen elsőként célba ért.
Berlinben nagyon vágytak a rekordra, Loroupe pedig igen közel járt hozzá 1999-ben 2:20:43-as idejével –, de a 2:20-on belüli maraton kezdett olyan mitikus jelleget ölteni, mint amilyen a négy perc alatti mérföld lehetett Roger Bannister előtt. A berlini szervezők végül a 2000-es olimpia bajnokát, Naoko Takashit csábították el a versenyre, a magaslathoz hozzászokott japán pedig valósággal felszántotta a lapos berlini pályát, és 2:19:46-tal ért célba.
Ez egyébként a japán sport történetében is mérföldkőnek számított, ugyanis Takashi lett az ország első igazán jelentős női példaképe, többek között egy manga képregénysorozat főhőseként is tisztelegtek előtte.
2003-2018
Ez a 15 év drámai mértékű javulást hozott a férfi maratonfutásban, ráadásul ezek mindegyike a német fővároshoz kötődik. 2003-ban a kenyai Paul Tergat elsőként futott 2:05 alatt (2:04:55), 2008-ban pedig az etióp Haile Gebrselassie a 2:04-es határ alá vitte a rekordot (2:03:59). 2014-ben sikerült még tovább bontogatni az álomhatárokat, a kenyai Dennis Kimetto – mindössze három másodperccel – 2:03-on belül futotta le a klasszikus távot.
2018-ban ismét történelmi pillanat szemtanúja lehetett a közönség, amikor is Kipchoge a tökéleteshez közeli versenyt zárt, és annak ellenére javította meg jelentősen a rekordot, hogy az utolsó tempómenője féltávnál kiszállt, és onnantól neki kellett diktálnia az iramot. Kipchoge 2:50-es kilométerekkel teljesítette a maratont, miközben a táv utolsó részére hajrázni is maradt ereje: végül 2:01:39-nél állt meg az óra.
Rá egy évre pedig kis híján ismét csodát láthatott a helyi közönség, amikor is Bekele nagyon közel került a 2018-as csúcshoz 2:01:41-es idővel. A berlini maratonverseny történelmében tehát számos alkalommal megdőlt már az aktuális világcsúcs, így már-már kötelező kellékei ennek az eseménynek. Bekele pedig – bár a 2019-es futása óta nem ért el kiemelkedőt – most is ott lesz a mezőnyben, és újra ráhajt Kipchoge 2018-as csúcsára.
Rekordok a Berlin Marathonon
Férfiak
- 1998: Ronaldo da Costa (Brazília; 2:06:05)
- 2003: Paul Tergat (Kenya; 2:04:55)
- 2007: Haile Gebrselassie (Etiópia; 2:04:26)
- 2008: Haile Gebrselassie (Etiópia; 2:03:59)
- 2011: Patrick Makau Musyoki (Kenya; 2:03:38)
- 2013: Wilson Kipsang (Kenya; 2:03:23)
- 2014: Dennis Kimetto (Kenya; 2:02:57)
- 2018: Eliud Kipchoge (Kenya; 2:01:39)
Nők
- 1977: Christa Vahlensieck (NSZK; 2:34:48)
- 1999: Tegla Loroupe (Kenya; 2:20:43)
- 2001: Naoko Takahashi (Japán; 2:19:46)
Forrás: Runnersworld
Minden nap hírlevelet küldünk az olvasóinknak, amiben az előző nap legfontosabb sporthíreit, az elemzéseinket és persze sok más érdekességet is megmutatunk. Az Eurosport hírlevelére ezen a linken lehet feliratkozni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Letöltés
Scan me
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés