Grant Holloway tíz nappal ezelőtt, egy madridi fedett pályás versenyen 

döntötte meg

 Colin Jackson 27 évet megélt 60 méter gátas világcsúcsát. Az újdonsült rekorder még csak 23 éves, és bár már világbajnok, pályafutásának még csak az elején jár. Ismerjük meg őt most egy kicsit jobban.


"A gátasok az igazán tökös sprinterek"
- vallja
Grant Holloway
.
"A gátfutás szexibb, mint a sima sprint, mert nekünk akadályokkal is meg kell küzdenünk."
Doha 110 gátas világbajnoka határozottan izgalmasabbá tette a gátfutást az elmúlt években. Egy rendkívül sokoldalú, különc atlétáról van szó, aki jó eséllyel dominálhatja ezt a versenyszámot a következő években. Kialakult egy olyasféle zsongás körülötte, amiben általában csak a szupersztárok szoktak részesülni. 
Atlétika
Csúnyán beütötte magát a belga versenyző
EGY ÓRÁJA
Holloway-nek megvan a sebessége ahhoz, hogy nagy sprinter legyen belőle. 2019-ben már 6.50-et futott 60 méteren az egyetemi bajnokságban, ráadásul úgy, hogy negyven perccel korábban 7.50-nel megnyerte a 60 gátat. A Floridai Egyetemen töltött évei alatt 20.66-ot is futott kétszázon, és többször bement 44 másodperc alá négyszázon a suli 4x400-as váltójának tagjaként. 
Az ugrókészsége sem akármi, ugyanis 2018-ban, mindössze 20 évesen 8 méter 32 centit ugrott távolba, igaz némi széllel megtámogatva. Magasban pedig a 2.16-ot is átvitte, amikor még csak 16 éves volt. 
Azonban hiába a kiváló eredmények a legkülönbözőbb szakágakban, ő ragaszkodik a gátakhoz. 
"Egyszerűen csak imádok gátazni. Nagyon jó sprinter vagyok, de a gátazást még sokkal jobban élvezem."
Megdőlt a 60 méteres gátfutás világrekordja | Eurosport
Az amerikai Grant Holloway 7.29 másodperccel új világcsúcsot állított fel a férfiak 60 méteres gátfutószámában Madridban. A 23 éves, 110 méter gáton világbajnok sprinter a brit Colin Jackson 1994-ből származó 7.30-as csúcsát adta át a múltnak a spanyol fővárosban rendezett fedett pályás nemzetközi versenyen.

Kivitelezés és lendület


Holloway elképesztő fedett szezont tudhat magáénak az idén, ugyanis tíz versenyéből mind a tízet megnyerte. A csúcspont természetesen Madridban volt, ahol egy századdal, 7.29-re javította a világcsúcsot, megdöntve ezzel Colin Jackson 1994-es rekordját. A világcsúcsot persze nehéz überelni, de azért azt is jegyezzük meg, hogy már hat éve nem kapott ki 60 méter gáton fedett pályán. 
2021-ben hétszer futott 7.40-en belül. A leggyengébb győztes ideje 7.41 volt, aminél egyetlen ellenfele sem futott jobbat az idén. Igazából 7.50-en belülre is csak egy valaki került rajta kívül. Huszonhárom század az átlagos különbség, amivel nyerte a versenyeit, azaz majdnem egy negyed másodperc. Hatvan méteren. 
"Nem igazán lepett meg a formám, nagyon keményen megdolgoztam érte. Csak az volt a kérdés, hogy képes leszek-e makulátlanul összerakni a futásaimat. Tökéletes kivitelezés és kellő lendület, erről szól az egész. Továbbra is rá akarok menni a 7.3-akra, tartani akarom ezeket az időket az egész szezon során. Nincs tökéletes verseny, mindig van, amit lehetne jobban csinálni. De ha hozol egy egyenletes szintet, előbb vagy utóbb jönni fog az áttörés is."
Jackson, a korábbi világcsúcstartó rajta tartotta a szemét Holloway szezonján, és mint mondja, nagyon boldog, hogy a szakállas világcsúcsát végre valaki átadta a múltnak.
"Mint a sportág rajongója, örömmel láttam, hogy megdöntötte a rekordomat"
- mondta
Jackson
.
"Annyira közel volt már, hogy a dolog csak idő kérdése volt. Imádom nézni, amikor valaki történelmet ír. Gratulálok, Grant, hajrá tovább, menj be 7.25 alá is."
Holloway minden bizonnyal megpróbál majd eleget tenni a példaképe által számára kitűzött célnak, az idén azonban márciustól kezdve már a szabadtéri szezonra koncentrál. Úgyhogy előbb-utóbb szóba kell, hogy kerüljön majd Aries Merritt 12.80-as 110 gátas világcsúcsa is. 

Grant Holloway

Fotó: Eurosport

"Most már az összes energiámat a szabadtérre fordítom, megpróbálom továbbvinni a megszerzett lendületet. Határ a csillagos ég, nem is akarok számokkal gátat szabni magamnak. Ahogy lesz, úgy lesz. A lényeg mindig az, hogy megpróbáljam tökéletesen kivitelezni a futásaimat és megnyerni a versenyeket."
Ezt tette Madridban is. Egy héttel a rekorddöntés előtt mesélt arról, szerinte hogyan is néz ki számára egy tökéletes verseny.
"Eldördül a startpisztoly, és én vagyok az első, aki kirobban a rajtgépből. Elképesztő sebességgel veszem a gátakat egymás után. Beérek a célba és megjelenik a kijelzőn egy 7.30-on belüli idő."
Szinte hajszálpontosan ez történt a csúcsdöntés során. Leszámítva azt, hogy az órának egy bő percbe is beletelt, mire kiírta a 7.29-es, új világcsúcsot jelentő időt.

Üstökösszerű berobbanás


2019 első felében még az egyetemi bajnokságban repesztett jobbnál jobb időket a különböző sprinttávokon, aztán gyorsan profinak állt, megnyerte az első nemzetközi versenyét és biztosította helyét a világbajnokságra. Dohában úgy lett övé a 110 gát aranyérme, hogy az már az 50. versenye volt a szezonban. Aztán jött 2020, ami számára sem úgy alakult, mint tervezte.
"Remélem, lassan minden újra a régi lesz, ahogy azt is, hogy a nézők visszatérhetnek a stadionokba. Szükségünk van ugyanis arra az adrenalinra, amit csak a közönség adhat meg nekünk. Jól érzem magam. Egészséges vagyok és boldog. Fizikálisan, mentálisan és érzelmileg egyaránt rendben vagyok. Élvezni akarom a versenyzést. Belefér, hogy megverjenek valahol, csak az olimpiai arany legyen az enyém, és akkor boldog leszek."

Grant Holloway

Fotó: Eurosport

Holloway az egyik legfiatalabb gátas a nemzetközi elitben, a 2019-es dohai döntőben konkrétan három évvel volt fiatalabb, mint a sorban utána következő. Ettől függetlenül ő már most azon gondolkodik, hogyan tudja inspirálni a következő generáció atlétáit.
"Próbálok jó példával elöl járni az utánam következőknek. Mi vagyunk az idősebbek, szóval nekünk kell megmutatni, mi a jó és mi a rossz. Én is abból élek most, amit fiatalabb koromban tanultam. Rengeteg áldozatot hoztam azért, hogy eljussak oda, ahol most vagyok. Abbahagytam a focit, visszautasítottam több egyetem ajánlatát, és most mindenem megvan, amire vágytam. Még sokkal-sokkal keményebben fogok dolgozni, hogy ezeket a dolgokat meg is tartsam."
"23 évesen úgy érzem, életem eddigi legjobb formájában vagyok. Most egy kicsit megünneplem ezt a világcsúcsot, de aztán megint előre nézek. A nevem örökre beíródik a rekordok könyvébe, én pedig folytatom, és igyekszem élvezni ezt az egészet."
World Athletics
Olympic Games
"Baromságnak tartom" - a világcsúcstartó nem nagy rajongója a szupercipőknek
4 ÓRÁJA
Olympic Games
Sebességre tervezték - nem véletlenül röpködnek a csúcsok a tokiói atlétikapályán
9 ÓRÁJA