Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Kiesett a magyar asztalitenisz vegyes páros

Eurosport
Eurosport

Publikálva 24/07/2021 - 05:05 GMT+2

A hongkongi páros simán jutott tovább

Eurosport Tokió 2020 asztalitenisz

Fotó: Eurosport

A Szudi Ádám, Pergel Szandra duó kikapott a vegyes párosok első fordulójában, így a 16 között fejezte be szereplését a tokiói olimpián.

A magyar kettősnek bravúrra lett volna szüksége a negyedik helyen kiemelt hongkongi Vong Csun-ting és Tu Hoj-kem ellen, bár Bátorfi Zoltán szövetségi kapitány a sorsolás után úgy nyilatkozott, kaphattak volna jóval nehezebb ellenfelet is.
A kétszeres világbajnoki bronzérmes vetélytárs ezzel együtt már az első szettben bizonyította, hogy elég kemény rivális, és a magyarok - azt leszámítva, hogy a negyedik játszmában hat meccslabdát hárítottak - a folytatásban sem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni.
A mérkőzés 28 percig tartott.
Szudi ezzel befejezte szereplését Tokióban, Pergel viszont később még a csapat tagjaként is asztalhoz áll.
Az asztalitenisz verseny helyszíne, a Fővárosi Sportcsarnok az első, 1964-es tokiói olimpia alatt a torna és vízilabda küzdelmeinek adott otthont, a létesítmény az elmúlt években felújításon esett át.
A vegyes páros versenyszám most először szerepel az ötkarikás programban.
Eredmény:
vegyes páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Vong Csun-ting, Tu Hoj-kem (hongkongi)-Szudi Ádám, Pergel Szandra 4-0 (6, 5, 3, 9)
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés