Előbb aranyat nyert vegyes párosban, majd egyesben korán kiesett a kínai világelső asztaliteniszező
Párizs 2024 - Kevesebb mint 24 órával azután, hogy vegyes párosban aranyérmet szerzett, a kínai világelső Wang Chuqin óriási meglepetésre már a 32 között kiesett férfi egyesben a párizsi olimpiai asztalitenisz-tornáján.
Kínai bánat, svéd öröm
Fotó: AFP
Wang Chuqint búcsúztatta a svéd Truls Möregardh a férfi asztaliteniszezők egyéni versenyében.
Az ázsiai klasszist, Wang Chuqint szerdán a svéd Truls Möregardh verte meg 4:2-re. A 22 éves skandináv játékos nemzetközi versenyen mindössze másodszor győzött le kínai riválist.
"Soha még csak szettet sem nyertem Wang ellen, ez őrület” - mondta a győztes. "Okosan játszottam ebben a taktikai csatában, és az elején úgy éreztem, ellenfelemnek nem ez a legjobb napja.”
Az első két szettet a svéd nyerte, majd a világranglista vezetője egyenlített. Az ötödikben a kínai 4-8-ról feljött 8-8-ra, de végül 11-9-re elbukta a játszmát, s ez végül döntőnek bizonyult.
A 24 éves Wangnak - aki hazájában az egyik legnépszerűbb sportoló - egy tartalék ütőt kellett használnia a meccsen, mert a vegyes páros keddi fináléja után a fotósok az ünneplés során megrongálták az eredetit, ami a kedvence.
A kínai játékos a csapatversenyben is érdekelt lesz a francia fővárosban.
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés