Az asztaliteniszező Póta Georgina a második fordulóban esett ki az ötödik olimpiáján
Párizs 2024 - Póta Georgina a második fordulóban, a legjobb 32 között búcsúzott női egyesben a párizsi olimpia asztalitenisz-tornáján. A negyedik helyen kiemelt dél-koreai Sin Jubin öt szettben nyert ellene. Ez volt a 39 éves magyar sportoló ötödik olimpiája.
Póta Georgina a bravúros első körös győzelem után a második fordulóban is helytállt
Fotó: AFP
A világranglista-71. Póta Georgina öt játszmában kapott ki a 8. dél-koreai ellenfelétől.
A 39 éves, kétszeres Európa-bajnok magyar játékos, Póta Georgina szerda délelőtt a negyedik helyen kiemelt dél-koreai Shin Yubinnel találkozott, akitől öt játszmában kapott ki.
Közel a magyar-norvég kézilabdameccs helyszínétől, nagyjából a találkozó szünetében szólították asztalhoz a játékosokat, a délelőtti program kezdetére szinte teljesen megtelt a Dél-párizsi 4-es Aréna, remek volt a hangulat.
A 4-es asztalnál a Budaörs pingpongosa - aki a nyitófordulóban szombaton 1:3-ról fordított a német-kínai Shan Xiaona ellen - az első négy pontot gyakorlatilag odaajándékozta riválisának, ezután azonban zsinórban háromszor az övé volt a poén.
A labdameneteket a dél-koreai próbálta meg irányítani, de sok hibával játszott, így 6-6-nál döntetlen lett az állás, 8-7-nél pedig először került előnybe Póta. A magyar játékos 10-9-nél szettlabdához jutott, ellenfele pedig hosszút ütött, így Póta szerezte meg a vezetést.
A két játékost 63 pozíció választja el egymástól a világranglistán, az ötödik olimpiáján szereplő Pótát a 71., ázsiai riválisát a 8. helyen jegyzik a női asztaliteniszezők között, ez azonban nem látszódott az asztalnál.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/31/4014036-81418368-2560-1440.jpg)
Shin Yubin jobb volt magyar ellenfelénél
Fotó: AFP
A második felvonást nagyon rövid labdamenetek jellemezték, Póta nem igazán találta riválisa szervájának ellenszerét, Sin így 10-7-nél szettlabdákhoz jutott, a másodikat pedig a magyar hosszú ütésének nyomán értékesítette, kiegyenlítve ezzel a párharcot.
A harmadik játszmában a dél-koreai mintha megtalálta volna a játékát, a védekezés és a támadás is jobban állt neki, így mindössze hat perc alatt behúzta a szettet.
A negyedik felvonás elején Shin két parádés egyenes tenyeressel lepte meg Pótát (3-0), Pink Márk szövetségi kapitány időt is kért, de így is csak 6-0-nál jött az első magyar pont, amiből már több nem is született ebben a játszmában.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/07/31/4014037-81418388-2560-1440.jpg)
Pótának eddig tartott a párizsi olimpia
Fotó: AFP
Hasonlóképpen alakult az ötödik szett is, Póta könnyű pontokat adott riválisának, aki mellé még a szerencse is odaállt, necces ütése után már 5-0-t mutatott az eredményjelző. Innen szinte mindent bevállalt Póta, és fel is zárkózott 6-5-re, riválisa azonban 10-8-nál meccslabdákhoz jutott. Az elsőt Póta hárította, a dél-koreai kapitány időt kért, ezután pedig a magyar hosszú ütésével ért véget a találkozó.
"Szingapúrban három sima játszmában megvert, örülök neki, hogy sikerült ellopnom az első szettet. Talán ha a második meglett volna, akkor máshogyan alakul, de összességében ő jobb játékos, kiválóan kihasználta az gyengeségeimet. Nem éreztem a szerváját, egyféleképpen tudtam csak lefogadni, Magyarországon egyszerűen ilyet nem adnak" - értékelt az MTI-nek a 39 éves magyar játékos.
A kétszeres Európa-bajnok Póta elmondta, asztalitenisz-versenyen szinte soha nincs ilyen hangulat és hangzavar, ráadásul ő egy kicsit izgulós típus is, de próbálta kizárni a tömeget. Hozzátette, ez a hangulat egy picit a játékba is bezavar:
"Az ő tenyeresén kínai soft van, ilyenek ellen ritkán játszom. Amikor csattan, akkor üres-, ha ciccen akkor telifals, viszont ebben a hatalmas hangzavarban a legtöbbször ezeket nem is hallottam, pedig ez segítség lenne ilyenkor."
Póta elárulta, az öt olimpiája közül a 2008-as pekingi marad a legemlékezetesebb, és nemcsak azért, mert az volt az első, hanem mert Tóth Krisztinával és Lovas Petrával együtt óriási élmény volt közösen szerepelni.
"Nagyon jól éreztem magam, kicsit hosszú volt azzal, hogy a tegnapi meccset eltolták, mert így két találkozót között négy nap telt el" - összegezte párizsi tapasztalatait Póta, aki azt mondta, fantasztikusan érezte magát a játékokon, és látta az Eiffel-tornyot is, most viszont végre sporteseményekre is ellátogathat.
"Nem terveztem Tokiót sem, most pedig karácsonykor hívott fel a szövetség, hogy próbáljam megszerezni a kvótát. Az, hogy ez fél év alatt sikerült, szerintem óriási dolog, nagyon büszke vagyok magamra, hiszen sokak szerint erre szinte semmi esélyem nem volt" - tette hozzá Póta és megjegyezte, klubszinten biztosan folytatja pályafutását.
Párizsi olimpia, asztalitenisz, női egyes, 2. forduló (a 16 közé jutásért): Shin Yubin (dél-koreai, 4.)-Póta Georgina (39.) 4:1 (-9, 9, 4, 1, 9)
Forrás: MTI
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés