Óriási formában a magyar játékos, hetek alatt berobbant a világ legjobbjai közé

A világranglista 144. helyéről kezdtem az évet. Úgy indultam neki, hogy egyre közeledik az olimpia, és nyilván szeretnék kijutni Los Angelesbe, hiszen minden álmom, hogy képviselhessem a hazámat. Az előző versenyeken is érett már, hogy ott legyek a legjobbak között, zsinórban hétszer mindig a győztestől kaptam ki – mondtam is, hogy ezt már nem akarom elhinni, egyszer csak ki kell jönnie a lépésnek. Hála Istennek kijött Horvátországban, és kijött Kappadókiában is. Elég szép ugrás ez, remélhetőleg tudom folytatni, hiszen a közeli cél most az, hogy bekerüljek az első 50-be minél hamarabb. Nagyon boldog vagyok, mert nem is tudom, mikor volt utoljára olyan, hogy magyar férfi játékos a felnőtteknél két versenyt is meg tudjon nyerni egymás után, a másodikon pedig egyéniben és párosban is győzzön. Még nem nagyon tudtam feldolgozni, mert annyira sűrű a program. Az asztalitenisz kezd kicsit hasonlítani a tenisz versenyrendszerére, mindenhova rohanok.

A kvalifikációs rendszer az ITTF és a WTT folyamatosan változtatja, jelenleg még ők sem tudják pontosan a 2028-as olimpia selejtezőrendszerét, nincs véglegesen kidolgozva. Ami biztos, hogy ha az ember a top 70–75-ben van, akkor elméletileg kijuthat a világranglista alapján, de nyilván az a célom, hogy ne kelljen selejtezőre menni, hanem alapból ranglistáról jussak ki, ezért szeretnék minél előrébb lenni. Az asztalitenisz és a tenisz közötti különbségre visszatérve: szinte nincs különbség, mert a WTT-rendszer miatt a versenyek már majdnem ugyanúgy vannak kategorizálva, mint a teniszben. Annyi az eltérés, hogy nálunk közben mennek a bajnokságok is, és nagyon nehéz összeegyeztetni ezeket a nemzetközi szerepléssel. Nagyon nehéz úgy kalkulálni, hogy mindig fitten érkezzen meg az ember, és mindig jól játsszon.

Igen, azért volt lehetősége gondolkodni. Múlt év végén volt egy betegségem, és mivel már január 1-jén ki kellett repülnöm Németországba, a Német Kupa Final Fourba, ott betegen játszottam. Sajnos vereséget szenvedtem, ami egy kicsit lehúzott, de onnantól kezdve egyszerűen ugrásszerűen megjavult a játékom. Utána elkezdtem ugyanúgy, sőt, még keményebben edzeni: nagyon sokat külön is, az edzőteremben és a konditeremben is. Figyelmeztettek is, hogy "Csabi, rendben van, de ne legyen kiégés a vége", és szerencsére nem is lett. Nagyon pozitív ez a négy hónap, és azt, hogy nagyjából 70 helyet tudtam előrelépni, álmomban sem gondoltam volna. Olyan játékost is legyőztem, akit korábban még soha, például a korábbi világbajnok Mattias Falckot, ami egy mérföldkő volt, hiszen először éreztem azt, hogy oké, megérkeztem.

Sokat dolgoztam az otthoni edzőkkel, és kint, a Bundesliga-klubomnál a külföldi edzőkkel is. Mentálisan változtattam, és innen is óriási köszönet a mentáltréneremnek, Kis-Simon Ildikónak – ő "mentett meg”. Noha a technikai tudásom megvolt, mentálisan nem voltam a legerősebb játékosok egyike, ezt nagyon őszintén mondom. Mondták is a többiek, hogy ”ha lenne fejed, benne lennél a top 50-ben, sőt, akár a top 30-ban is egy jobb napon”. Ezt nagyon magamra vettem, és elkezdtem komolyan dolgozni rajta. Az elmúlt két-három évben dolgoztam ezen, de most értettem meg igazán, miről beszéltek. Nyilván még ma is vannak olyan folyamatok és nehézségek, amelyeken fejben túl kell lépnem. Nem egyszerű, de ebben a mentáltréneremnek nagyon nagy szerepe volt. Emellett fizikailag is sokat fejlődtem, mert egyre több a verseny, egyre fizikálisabb a sport, sőt, a labdák miatt is több erő kell. Ebben is jelentősen javultam, de leginkább a mentális rész volt az, ami áttörést hozott.

Nálam ez úgy néz ki, hogy reggel fél tízkor kezdek, délig tart a délelőtti edzés. Utána egy órát szerválok, majd megyek a konditerembe az erőnléti edzővel, ott vagyok egy–másfél órát. Ezután van egy-két órám pihenni, majd a délutáni edzés fél négykor kezdődik, és általában hatig, néha hétig tart. Tehát elég sok időt töltök a teremben, sokszor én nyitok és én zárok, ami egyébként jólesik. Néha kicsit visszaveszek a szervák idejéből, és akkor elmegyek például mentáltréningre vagy masszázsra, illetve beiktatok egy-két ilyen fontos kiegészítő dolgot is.

Az asztalitenisz extrém fejsport lett. Mindig is az volt, de egyszerűen azt érzem, hogy ha nincs ott az ember mentálisan, akkor nem tud odaérni az elitbe, mert már minden meccs két-három ponttal dől el. Megvannak azok az egy-két pontok, amelyekben meg tud fordulni egy meccs, tehát annyira fontos, hogy ott legyen az ember mentálisan, hogy most már elképzelhetetlen enélkül. Szóval szerintem nálam a mentális az első, ha itt rangsorolni kellene: nyilván fizikailag nagyon fontos ott lenni, tehát azt sem szabad elhanyagolni, sőt, nagyon sokat kell kondizni, de mentálisan fontosabb, hogy ott legyen az ember.

A Bundesliga az egész világ legerősebb bajnoksága, ott fordul meg a legtöbb játékos. Minden csapatnál van négy-öt olyan játékos, akik már veled egy- vagy jobb szintűek, és nagyon nincs lyuk a bajnokságban, akire mondjuk azt mondanád, hogy "tutira megvan”, mert olyan már nincs. Ez a mai asztaliteniszre jellemző: már olyan országokra is kell figyelni, amelyekre ezelőtt, akár tíz évvel ezelőtt sem kellett figyelni, de most már igen, sőt, már meg is tudnak verni. Szóval az asztalitenisz ebből a szempontból nagyon sokat változott, és ugyanez igaz a bajnokságokra is: ott is megfordul nagyon sok nemzet, és ezáltal nekem egy kicsit előny is, hogy ilyen jó bajnokságban játszhatok, mert így megismerhetem a nemzetközi ellenfeleimet. Megkapom azt a minőséget, azt a gyorsaságot, tempót, ami ahhoz kell, hogy fejlődjek, szóval nagyon nem egyszerű.

Európa megint elkezdett feljönni, sőt, a férfiaknál már azt tudom mondani, hogy fel is zárkózott Kínához. Kína most már nem annyira dominál, és ez már probléma is számukra. Nyilván vannak nagyon jó játékosaik, akik vezetik a világranglistát, de már nem az a helyzet, mint korábban. Inkább azt tudom mondani, hogy sok kiöregedett kínai játékos, illetve kínai edző átvándorolt Európába, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy egyre jobban megismerjük az ő technikájukat. Ugyanolyan softokat fogsz használni, mivel az edző azt ajánlja, ugyanazokat a gyakorlatokat csináltatja veled, mint amelyeket Kínában a kínaiakkal csináltatott, vagy amelyeket ő maga korábban végzett.

Nagyobb tornákon már kiemeltként indulhatok, vagy esetleg már a főtáblán kezdek, és nem kell a csoportkörből indulni, vagy azért játszani – attól függ persze, hogy milyen versenyről beszélünk. Az is fontos, hogy ezzel bejutottam a Smash kategóriájú versenyekre, ahol szinte tényleg mindenki elindul, ez olyan, mintha a teniszben ATP1000-es lenne. Az egyik legnagyobb kategória, és WTT-szinten is kiemelkedő. Az április végi vagy a május eleji világranglista fog számítani a júniusi, amerikai Smash-versenyre, és nagyon örülök, hogy ott lehetek. Ha még előrébb tudnék lépni, akkor a Smash-versenyekre már automatikusan mehetnék, nem kellene azon izgulni az utolsó pillanatig, hogy el tudok-e menni egy versenyre. Jobban tudok készülni, több időm van, szóval sok pozitívuma van ennek.

Jelen pillanatban bárki megverhet bárkit. Ha azt nézzük, én már vertem top 10-es játékost, vertem 20-as, 30-as, 40-es ellenfeleket is, szóval tényleg megverhet bárki bárkit. Az első 5 nagyon más szint, ezt már megtapasztaltam. Még több precíz labda, még jobb helyekre juttatni a labdát, még jobb szervahelyezés. Mi a Bundesligában underdog csapatnak számítunk, nagyon fiatalok vagyunk, az átlagéletkor 22-23 év, és olyanokat is megvertünk, akire előtte nem is gondoltunk.

Az új olimpiai rendszer miatt igazából nem nagyon tesz hozzá az egészhez, mert párosban csak két azonos nemzetiségű játékos indulhat. Nekünk Ivorral viszont nagyon jó, mert WTT-versenyeket szeretnénk nyerni. Ivorral már 18-19 éves korom óta együtt játszunk, nyertünk ifi Európa-bajnokságot, WTT-ben, U21-ben, ifi vb-n ezüstérmesek voltunk, tehát utánpótlásban nagyon sok szép eredményünk volt. Fontos számomra a páros, és szeretem is játszani, mert talán több taktika kell hozzá, mint az egyénihez: precízen kell játszani, hogy a másik jó labdát kapjon. Tervben van az olimpia miatt, hogy valamelyik versenyen ki fogom próbálni magyar játékossal is, például Szántosi Dáviddal vagy Lei Balázzsal, esetleg a fiatalabbakkal, de ehhez nekem kicsit újra kell tanulnom a párost, mert az utóbbi hat-hét évben csak balkezes játékossal játszottam párost, és ez nagyon más, mint amikor jobbkezes partnerrel játszik az ember. Talán nem tűnik annak, de teljesen mások a kombinációk, máshova kell ütni a labdát.

Amikor konkrét célokat tűztem ki a karrierem során, azok valahogy nem nagyon akartak összejönni. Inkább a rövid távban gondolkodom, és azt mondanám, hogy vágyakozó típus vagyok. Nagyon vágytam például arra, hogy nyerjek egy WTT-trófeát – például karácsonykor, amikor a családdal vacsoráztunk, mondtam édesapámnak, hogy mindent megadnék egy ilyen győzelemért, és most ez megadatott. Én inkább így megyek, lépésről lépésre. A rövid távú cél a top 50-be kerülés, és nyilván azt se tévesszük szem elől, hogy most jön a csapat-világbajnokság, és szeretnék jól játszani, méltón képviselni a csapatot és a hazámat.

Bundesliga-meccsek jönnek, utána 26-án utazunk a vb-re. Eredménytől függően május elejéig-közepéig Londonban leszünk, utána lesz három és fél, talán négy hetem, hogy kicsit elkezdjek edzeni – mondtam az edzőmnek, hogy hiányzik az a versenyek közben, hogy edzeni tudjak. Ismét visszakanyarodok ahhoz, hogy ugyanaz a helyzet, mint a teniszben: ott is ez a panasz, hogy túl sok a verseny, nincs idő regenerálódni, pihenni, edzeni. Májusban elkezdek keményebben edzeni, hogy meglegyen a top 50 minél hamarabb, illetve a kondiedzővel összerakok egy egyhónapos programot, és egy kicsit otthon is leszek a családdal, mert sajnos nem sokat voltam velük. Utána júniusban megint elindul a darálás: Zágráb, Ljubljana, majd egy Smash Amerikában. Júliusban valószínűleg már kicsit pihenni fogok, addig viszont folyamatosan megy a darálás.