Óriásit bukott a tehetséges NFL-irányító, csapata máris padra tette

Bryce Young hiába volt tavaly a Carolina Panthers irányítójának 1/1-es irányítója, a csapat mindössze 18 kezdőmeccs után a padra ültette. A rossz játékért hiába nem csak ő a felelős, a fiatal QB pályafutásának a csapatnál valószínűleg vége, és máris minden idők egyik legrosszabb magasan választott NFL-irányítójához hasonlítják. Egy új csapatba kerülve azonban még Young is változtathat a sorsán.

Bryce Young

Fotó: AFP

Kevés ilyen látványos bukás volt eddig az NFL történetében, de Young még kaphat második esélyt.
2009. november 15. JaMarcus Russell, az Oakland Raiders csapatának irányítója borzasztóan játszik a Kansas City Chiefs ellen. 23 passzából csak 8 sikeres, mindössze 64 megtett yardért. A labdát ugyan nem adja el, de touchdown-passzt sem dob. A Raiders 16-10-es vereséget szenved, Tom Cable vezetőedző pedig a következő találkozóra kiveszi az irányítót a csapatból. Mint utóbb kiderül, ez volt az utolsó kezdőként lejátszott meccse az NFL-ben.
Russellt, aki alig két és fél évvel korábban még a draft legelső választottjaként igazolt le az oaklandi csapat, máig a liga történetének leginkább besült húzásának tartják. Most, 15 évvel később először van rá reális esély, hogy valakit egy polcra helyezzenek vele.
A hét elején érkezett ugyanis a némileg váratlan hír, hogy a Carolina Panthers csapata leülteti a tavaly szintén 1/1-re választott irányítóját, Bryce Youngot. A QB-t, akit alig másfél éve még minden felmerülő kétely ellenére akkora tehetségnek tartottak, hogy a Panthers egy komoly üzlet keretében fel is cserélt érte a draft tetejére. Ehhez képest mindössze kezdő 18 meccs után elvesztette a helyét, amit most egy, a karrierje csúcsán messze túllévő veterán, Andy Dalton kap meg.
Ráadásul a csapat kommunikációs szinten sem védi különösebben az irányítót.
- nyilatkozta hétfőn Dave Canales vezetőedző, amikor bejelentette a döntést.
Ennyi. Egy szó sem esett arról, hogy rosszul ítélték meg a fiatal irányító felkészültségét, és a háttérben tovább zajlik majd a fejlesztése, vagy valami hasonló, legalább papíron megnyugtató lózung. Nem. Young nem elég jó, ezért nem játszik többet.
picture

Bryce Young

Fotó: AFP

Canales ezt a kommunikációt a hét során később már valamelyest árnyalta, de az alapvető állítással nehéz lenne vitatkozni. Az elmúlt bő egy szezonban minden mutató azt jelezte, hogy Young a liga legrosszabb kezdő QB-i között van, a pályán látott kép pedig még talán ennél is rosszabbul festett. Lecserélése a semmi látványosat nem hozó, de legalább nem is nagyon hibázó Daltonra növelni fogja a csapat esélyeit a győzelemre.
De hogyan lehetséges, hogy egy másfél éve még sztárolt egyetemi tehetség olyan látványosan felsüljön az NFL-ben, hogy a csapata máris ennyire gyorsan elengedje a projektet?
A válasz röviden az, hogy bár a történtekért nem kizárólag Young a felelős, az intő jelek valójában mindig is ott voltak, az irányító pedig innen nagyon nehéz – de nem lehetetlen – feladat előtt áll, hogy elkerülje Russell sorsát és ne minden idők egyik legrosszabb választásaként vonuljon be a történelembe.
Ha a felelősöket keressük a történetben, azzal érdemes kezdeni, hogy miért nem ismerte fel szinte a teljes NFL-társadalom – vagyis bőven nem csak az őt kiválasztó Panthers – a Young egyetemi játékában rejlő hibákat. Erre a rövid választ három szóban meg tudnánk fogalmazni: Alabama Crimson Tide.
Az irányító az egyetemi futball egyik legdominánsabb csapatában játszott, ahol gyakorlatilag végig bérelt helye volt a kezdőben. A csapatot a New England Patriotshoz draftolt – és ott szintén megbukó – Mac Jonestól vette át egy év után, hogy aztán első kezdő szezonjában egyből bajnoki címre vezessen egy olyan keretet, amiből a kezdők nagyobb része ma már az NFL-ben játszik.
picture

Bryce Young az Alabama játékosaként óriási tehetségnek nézett ki

Fotó: AFP

Ha ilyen tehetséges csapat van az ember körül, nem látszódnak, vagy nem érződnek akkora problémának a hiányosságai. Pontatlanul dobja a labdát? Az elkapói kisegítik. Húzza magára a nyomást? A támadófala az NFL-ben elvártnál jóval hosszabban megvédi. A lábmunkája miatt nem dobja jól a profik között kiemelten pontos ütem- és ritmusalapú passzokat? Pusztán tehetségből és rögtönözve is megoldja. Csak éppen közben rossz dolgok rögzülnek a játékában.
Az egyetlen látványos probléma, ami Young draft-értékelésében is előkerült, a mérete volt. Ilyen kicsi irányító korábban nem volt még az NFL-ben, de ezt a többség azzal elintézte, hogy változnak az idők, és a nem sokkal nagyobb Kyler Murray is jól bevált az Arizona Cardinalsnál. Itt a szakértők azt nem értékelték tisztán, hogy Youngnak, Murrayvel ellentétben sem az ágyú erejű karja, sem az abszolút kiemelkedő atletikussága nincs meg ahhoz, hogy kompenzálja ezeket a hiányosságokat.
Oké, akkor Youngot túlértékelték a draft előtt, mai szemmel már hiba volt őt C.J. Stroud előtt kiválasztani. De ez nem jelenti, hogy borzasztó tehetség lenne, csak mondjuk nyersebb prospectként kellett volna rá tekinteni, ahogy a mögötte választott irányítók közül Anthony Richardsonnal és Will Levis-szel tették.
Ezek az irányítók minden hasonlóan látványos hibájuk ellenére viszont nem mutatnak olyan szörnyűen a pályán. És még mindig kezdők a csapataikban, pedig azok jóval kevesebbet áldoztak értük, mint a Carolina tette Youngért a felcserével. Mégis miért?
Itt jön a képbe, hogy a Panthers bizony messze nem ideális környezet egy fiatal irányítónak, és akkor még finoman fogalmaztunk.
A már említett Stroud a Houston Texansnál egy nagyon jól edzett, alapvetően tehetséges játékosokból álló támadósorral és egy védelemhez remekül értő vezetőedzővel kezdhette meg profi pályafutását. Ehhez képest Young egy olyan csapatba került, ahol az elkapó sor és a támadófal is a liga legrosszabbjai között volt tavaly, a védelem meg legfeljebb a jobb napjain segítette ki a QB-t.
Mindezt ráadásul megfejelte egy láthatóan hozzá nem értő tulajdonos által irányított kapkodó vezetőség. A tulaj, David Tepper tavaly alig 11 mérkőzés után kirúgta a főedző Frank Reichot, majd a szezon végén az ideiglenesen kinevezett utódját is elküldve – illetve közben general managert is váltva – most Canalestől várta a csodát.
Young számára, aki pályafutása korábbi éveit ideális körülmények között, állandósággal maga körül töltötte, ég és föld volt a különbség. Nem csoda, hogy önbizalma pillanatok alatt a padlóra került, így azokban a dolgokban sem tudott kiemelkedni, amik egyetemen még az erősségei voltak. Története ilyen szempontból leginkább a Chicago Bearsnél megbukó Justin Fieldséhez hasonlítható.
Van-e visszaút számára Carolinában? Nem valószínű. Hiába van még két további évre teljesen garantált fizetésű szerződése, ez a projekt túl gyorsan és látványosan lett elvágva, hogy folytatni tudják. Sem a már említett Tepper türelmetlensége, sem a keret valószínűsíthető hozzáállása – az öltöző elvesztésétől való félelem minden forrás szerint az egyik oka lehetett Canales döntésének – nem teszi ezt lehetővé.
Ez viszont nem jelenti, hogy máshol ne kaphatna még esélyt az irányító. Az NFL szereti a nagy visszatérőket, az utóbbi években pedig számos olyan QB-t láttunk (Jared Goff, Baker Mayfiled, legújabban pedig Sam Darnold), akik egy második-harmadik eséllyel élve találnak maguknak kezdő pozíciót.
picture

Sam Darnold példája is mutatja, hogy az NFL-ben az irányítók néha sikerrel élnek a második eséllyel

Fotó: AFP

Nem szabad lebecsülni azt a faktort, hogy a Carolinánál fennálló viszonyokat elnézve sok edző gondolhatja úgy, hogy Youngot a körülmények rontották el, adott esetben pedig egy hozzáértő szakember – és a maga szemében nyilván mindenki az – ki tudna hozni többet belőle. Pláne, mivel az egyetemi játéka azt mutatta, hogy egy kellően tehetséges csapatban a QB tényleg nagyon jól tud kinézni.
Ilyen kellően tehetséges csapat lehetne például a Miami Dolphins, ahol most a kezdő irányító Tua Tagovailoa agyrázkódása miatt könnyen lehet, hogy nem csak erre a szezonra keresnek beugrót, hanem hosszabb távra is egy olcsó helyettest. Ezt a Young számára álomszerű forgatókönyvet azonban Canales szerdai megnyilvánulásai kicsit zárójelbe teszik. A főedző akkor azt nyilatkozta, nem tervezik elcserélni az irányítót.
Persze ugyanez a Canales vasárnap még azt is mondta, hogy kezdőként számít Youngra, másnap pedig bejelentette a lecserélését. A dolgok könnyen és gyorsan változnak az NFL-ben, jelenleg pedig valószínűleg minden félnek az lenne a legjobb, ha ez a változás végleges lenne.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés