Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Tyreek Hill saját podcastjében szólt be a Chiefsnek és Mahomesnak

Péter Babos

Publikálva 13/06/2022 - 15:43 GMT+2

Tyreek Hillt tavasszal cserélte el a Kansas City Chiefs, miután nem voltak hajlandóak kifizetni az elkapó által kért hosszabbítási összeget. Hill azóta már a Miami Dolphins játékosa, sőt új podcastet is indított, melynek első részében rendesen beleszállt korábbi kenyéradójába.

Tyreek Hill

Fotó: AFP

Hill péntek este szabadította az internet népére a podcastet, melyben elmondta miért távozott Kansasből, valamint összehasonlította Patrick Mahomes és Tua Tagovailoa képességeit.
Vendégnek saját ügynökét, Drew Rosenhaust hívta a WR, megfelelő partner adva ezzel magának, hogy korábbi munkaadóját számon kérje bizonyos kérdésekben.
„Az előző szezon folyamán sokszor éreztük azt, hogy a Chiefs nem aknázza ki a Tyreekben levő lehetőségeket és azt, hogy nem értékelik őt eléggé – kezdte Rosenhaus. Képességei és a tehetsége sokkal nagyobb fegyver lehetett volna a Kansas számára, de ők ezt nem használták ki. Szerencsére ő egy igazi profi, ezért nem panaszkodott nyilvánosan erről az év során."
Hill azt is elmondta, hogy haragszik a franchise-ra és Andy Ried vezetőedzőre, amiért nem engedték el őt, amikor a nagypapája prosztata műtéten esett át. Végül az elkapó a Miami Dolphinstól kapott egy 4 éves 120 millió dolláros szerződést márciusban, ahol egyelőre úgy tűnik minden szép és jó.
„Miamiban nem volt ilyen problémám. Szóltam az edzőnek a dologról és arról, hogy ott szeretnék lenni vele, szó nélkül belementek.”

Mahomes vs Tua

Különösen érdekes volt a beszélgetés azon része, amikor a klasszis játékos korábbi és jelenlegi irányítóját hasonlította össze. Míg Mahomes már bezsebelt egy alapszakasz és egy Super Bowl MVP-címet a bajnoki gyűrűje mellé, addig Tagovailoa első két szezonjában nem válotta meg a világot. Szakértők szerint a következő szezon az utolsó lehetősége arra, hogy bebizonyítsa, valóban kezdő szintű irányító.
picture

Patrick Mahomes és Tyreek Hill

Fotó: AFP

„Természetesen a 15-össel megyek, (Mahomes mezszáma a 15-ös – a szerk.) ha most azt kérdezed ki a jobb játékos mivel erősebb a karja, de ha pontosságot nézzük, akkor Tuát választom a hét minden napján.”
Hill ráadásul a kritikusoktól is megvédte új csapattársát, akik szerint nem olvassa jól a játékot a QB.
picture

Tua Tagovailoa egy rajongót már biztosan szerzett a nyáron

Fotó: AFP

„Volt szerencsém látni azt, hogy hogyan dobja a labdát Tua. Elképesztő a srác, és ezt nem csak azért mondom, mert már ő az irányítóm, vagy mert emiatt több felém jövő labdát remélnék a szezonban. Egy zseni. Nagyszerű keze van és igenis jól olvassa a játékot. Nem szabad hinni az önjelölt Twitter-szakértőknek!”
Nos, úgy tűnik Hillnél most nincs boldogabb ember a földön, meglátjuk, hogy a következő idény folyamán is elmondható lesz-e róla ez….Nagy pénzben azért nem fogadnék rá.

Forrás: marca.com
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés