Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Fél millió dollárt fizetett Brady "utolsó labdájáért", majd a legenda bejelentette visszatér

Eurosport Magyarország

Publikálva 14/03/2022 - 16:12 GMT+1

A vevő szempontjából a "legrosszabb" pillanatban zárták le az aukciót, amelyen az a labda talált gazdára, amellyel az amerikaifutball egyik legnagyobb irányítója, Tom Brady mindeddig utolsó touchdown-passzát dobta.

Tom Brady

Fotó: Getty Images

A Lelands aukciós ház beszámolója szerint a játékszerre múlt héten 100 ezer dollárról indult a licit és végül egy ismeretlen vevő 518 268 dollárért (körülbelül 180 millió forint) jutott hozzá. A nyertes ajánlattevő szombaton még nem tudhatta, hogy a 44 éves legenda vasárnap, mindössze hat hét "nyugdíj" után bejelenti visszatérését. Brady 2000 és 2019 között a New England Patriots játékosa volt, csapatával hat Super Bowl-t nyert. Ehhez még egyet hozzátett a Tampa Bay Buccaneersszel, amellyel 2020-as szerződése után tavaly februárban bizonyult a legjobbnak.
A liga történetének egyetlen hétszeres bajnoka minden jelentősebb statisztikai mutatóban - TD-passzok, győzelmek, passzolt yardok - vezeti az NFL örökrangsorát. Háromszor választották az idény és ötször a Super Bowl legértékesebb játékosának. Brady január 23-án játszotta eddigi utolsó mérkőzését, amikor a Tampa Bay Buccaneers a rájátszás második körében, a főcsoport-elődöntőben búcsúzott a későbbi bajnok Los Angeles Ramsszel szemben.

Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés