Schwarzenegger beszélt még ilyen viccesen Mozartról, mint most az NFL-es Kansas edzője

Beszédében Andy Reid kicsit összekeverte a művészeti ágakat.

Fotó: Eurosport

Imádjuk, ha a kultúrát belekeverik a sportba, erre tett kísérletet Andy Reid, az NFL-ben szereplő Kansas City Chiefs vezetőedzője is, amikor a Detroit Lions elleni 34-30-as győzelem után az öltözőben Mozartot említette a csapatának. A műveletbe némi hiba csúszott, ugyanis festőként beszélt minden idők egyik legnagyobb klasszikus zeneszerzőjéről.

Nem, ezek a párbeszédrészletek még nem Andy Reid győzelmi beszédéből valók, hanem Az utolsó akcióhős (Last Action Hero) című filmből. Biztosan nem ez Arnold Schwarzenegger legjobb mozija, de nálunk kultstátusza van így is, például a fentiekhez hasonló popkulturális utalások miatt, az akciófilmek műfajának és kliséinek kigúnyolásáért, az akciófilmek paródiáiért, na meg a pazar magyar szinkrontól.
Ahogy ebben az 1993-as filmben a Schwarzenegger alakította Los Angeles-i rendőrnyomozó, Jack Slater, úgy Andy Reid, az NFL nyugati divíziójában, a National Football League-ben szereplő Kansas City Chiefs vezetőedzője is a rajongója lehet Wolfgang Amadeus Mozartnak, csak ő is kicsit másképp. A Detroit Lions felett aratott 34-30-as győzelem után hatásos beszédet tartott csapata öltözőjében, csak kicsit összekeverte a különböző művészeti ágakat. Íme, az egyedi metafora övéi játékára:
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés