A világ- és olimpiai bajnok Mikaela Shiffrin hozzáállása: az olimpia nem csak úgy megtörténik vele, rajta múlik, mit hoz ki belőle
Frissítve 25/10/2025 - 07:03 GMT+2
Mikaela Shiffrin elmondása szerint több szempontból is bizonytalanságokkal teli szezon elé néz. A kétszeres olimpiai bajnok ugyanakkor elmondta, hogy a tavalyi nehézségek után úgy érzi, sokat lépett előre óriás-műlesiklásban. Beszélt arról is, hogy továbbra is célja az összetett világkupa, sőt, úgy tervezi, megpróbál rajthoz állni Super G-ben is a milánói-cortinai olimpián.
Shiffriné a szezonzáró szlalom, Ljutićé a szakági világkupa
Videó forrása: Eurosport
A hatodik összetett világkupa-győzelem egy álom, de én még nem mondtam le erről az álmomról.
Ezt mondta nemrég Mikaela Shiffrin, minden idők legeredményesebb alpesi sízője. Ugyanakkor hozzátette, számos bizonytalanság van még benne a 2025/2026-os szezon előtt.
"Motiváltabb vagyok, mint valaha. De persze tisztában is vagyok azzal, amilyen helyzetben vagyok" – fogalmazott Shiffrin.
Az amerikai szombaton kezdi a szezont Söldenben, óriás-műlesiklásban. Azt mondja, nincs éppen csúcsformában ebben a szakágban, aminek elsősorban az az oka, hogy sokat küszködött a tavalyi, Killingtonban elszenvedett hasfalsérülése után. Eleinte fizikai, később inkább mentális problémái voltak ebben a számban.
Shiffrin PTSD-vel küzdött a bukás után, és most azt mondta, hogy a nyáron az óriás-műlesiklás élvezett számára elsőbbséget, és úgy érzi, sikerült is előrelépnie.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/23/4101470-83167053-2560-1440.jpg)
Shiffrin's road to 100 World Cup wins
Videó forrása: Eurosport
"Úgy érzem, ott tudok majd lenni a legjobbak között. ehhez az kell, hogy önbizalommal síeljek, ami általában sikerült, de azért nem mindig. Hihetetlen utat jártam be az előző szezon óta. Az elmém és a testem akkor szinte semmiféle kapcsolatban nem állt egymással, most pedig úgy érzem, hogy kontroll alatt tartom a dolgokat."
A fejlődés ellenére Shiffrin azt mondja, igyekszik reálisan látni a dolgokat és lépésről lépésre haladni előre.
"Úgy gondolom, minden egyes versenyen sikerül majd fejlődnöm valamennyit. De azt is tudom, hogy mindenki igyekszik csúcsformában lenni ebben a fontos évben, úgyhogy semmit nem veszek készpénznek. Ki fog derülni, hol tartok. Elég sok még a bizonytalanság."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/23/4101476-83167168-2560-1440.jpg)
Itt vannak a legfontosabb mérföldkövek Mikaela Shiffrin 100 győzelmes pályafutásából
Videó forrása: Eurosport
Shiffrin az idén is elsősorban szlalomban és óriásban versenyez majd. Lesiklásban biztos, hogy nem indul, de Super G-ben megpróbálja kvalifikálni magát az olimpiára.
"Imádom ezt a szakágat, úgyhogy nem akarom teljesen elengedni. St. Moritz kiváló alkalom lesz arra, hogy megnézzem, hol is tartok, és hogy lehetséges-e kijutnom az olimpiára. Ha úgy látom, hogy nem, akkor a szlalomra és az óriásra fogok koncentrálni."
"Nagyon erős az amerikai női csapat, többen is éremesélyekkel, úgyhogy lesiklásban szerintem nem is tudnám biztosítani a kijutást, ha megpróbálnám, akkor se."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/23/4101443-83166508-2560-1440.jpg)
Shiffrin 100: nagy menettel szerezte meg a történelmi győzelmet az amerikai síző
Videó forrása: Eurosport
Az olimpiával kapcsolatban Shiffrin azt mondta, nagyon másképp érzi magát, mint korábban. Pekingben még hat számot vállalt, azt mondja, csodálatos volt, de iszonyú kimerítő, úgyhogy nem csinálná újra.
Idősebb vagyok, bölcsebb, ugyanakkor minél többet tudok, annál inkább úgy érzem, hogy nem tudok semmit.
"De közben nyitott is vagyok. Épp a saját olimpiai történetem tanított meg arra, hogy nyitottan vágjak neki a játékoknak."
"Csodálatos emlékeim is vannak az olimpiáról, viszont néha meg úgy megcsípett, mint egy szúnyog."
Azzal a hozzáállással megyek neki, hogy az olimpia nem csak úgy megtörténik velem, rajtam múlik, mit hozok ki belőle.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- Hihetetlen balszerencse, biztosan ki kell hagynia az olimpiát a világbajnok olasz sízőnek
- Marco Odermatt történelmi célok elérésére készül 2026-ban
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/02/15/4098125-83100153-2560-1440.jpg)
Shiffrin im Interview: "Es ist schon verrückt"
Videó forrása: Eurosport
via olympics.com
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés