Az Adelbodenben győztes Paso Rassat a semmiből robbant be a világ legjobb szlalomosai közé, most ő az olimpia egyik favoritja
Publikálva 12/01/2026 - 16:52 GMT+1
Paco Rassat megnyerte a szlalomot Adelbodenben, amivel átvette a vezetést a szakági világkupában. Későn érő típus, 27 éves korára lett belőle klasszis versenyző, viszont épp a legjobbkor, hisz jelen formájában aranyesélyes lesz a milánói-cortinai olimpián. A csúcsra vezető útja azonban nem volt sima, annyira nem, hogy még elnézést is kért a győzelmeiért.
Bombameglepetés – betliztek az esélyesek, úgyhogy jött egy srác a semmiből, aki agyonverte a világot
Videó forrása: Eurosport
Paco Rassat-val számolni kell.
A negyedik helyen állt 36 százados hátránnyal az Adelbodenben meredezett szlalomverseny első futamát követően. A másodikban még nagyobbat ment, és megnyerte a versenyt a legendás lejtőn, maga mögé utasítva az összes nagy nevet.
Mások mellett a szakág korábbi világbajnokát, Henrik Kristoffersent is.
De a vert mezőnyben volt Lucas Pinheiro Braathen, Clément Noël és Atle Lie McGrath is. Ez a győzelme is legalább akkorát szólt, mint az első sikere Gurglben, néhány héttel ezelőtt.
Három verseny van még hátra a milánói-cortinai olimpiáig, legendás helyszínekkel, és nem várt módon Rassat áll a szakági világkupa összetettjének élén.
Nem tudni pontosan, ki intézte mostanra a 27 éves francia berobbanásának időpontját, mindenesetre úgy tűnik, ő lesz az olimpia egyik favoritja. A semmiből. Jó, nem egészen onnan, mondjuk úgy inkább, hogy a másod- vagy inkább a harmadvonalból.
Érzelmi cunami, amiben vagyok. Nehéz szavakkal leírni, egyszerűen hihetetlen
– mondta meghatódva Rassat a vasárnapi győzelme utáni interjúban.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/10/image-dd33eaac-f1b9-40e7-acea-6a075ee4086d-85-2560-1440.jpeg)
Odermatt verhetetlen Adelbodenben, Braathen legyőzte a démonait
Videó forrása: Eurosport
Amikor kiderült, hogy a második csúszása után átvette a vezetést Braathentől, elhajította a botjait és kiszakadt belőle egy megkönnyebbült örömittas üvöltés.
"Általában eléggé befelé forduló vagyok, és nem jellemző, hogy hangosan kiabálnék. De ez egy olyan pillanat volt, amikor az érzelmeket nem tudtam magamban tartani."
Életében negyedszer indult Adelbodenben és most először szerzett pontokat. Ráadásul mindjárt 100-at, ennyi jár ugyanis a győzelemért.
Persze Gurgl még több mérföldkövet jelentett a számára, hisz az volt pályafutása első világkupa-győzelme, ráadásul úgy, hogy még a top 10-ben sem végzett korábban.
De hol volt eddig? Sejthető, hogy nem most tanult meg hirtelen ilyen jól síelni, sokkal inkább az önmagába vetett hitével voltak problémák.
"Komoly önbizalomhiánya volt" – mesélte az edzője, Kevin Page. "Gyakran mondtuk neki, hogy a jó teljesítmény nem valami földöntúli dolog, a számára is elérhető."
Az, hogy ennyire nem bízott magában, annak is betudható, hogy eléggé göröngyös volt az útja a legjobbak közé.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2026/01/07/image-331151a9-90c5-4f5d-a9e4-142800ed5917-85-2560-1440.jpeg)
Nem avattunk új győztest, Noel nyerte a szlalomot Madonna di Campiglióban
Videó forrása: Eurosport
Először 2016-ban az U18-as francia bajnokságban tűnt fel egy harmadik hellyel, majd jól szerepelt az Universiadén is, és közben az Európa-kupában is bemutatkozott. Arra azonban, hogy az első világkupa-pontjait megszerezze, két évet kellett várnia.
Érdekesség, hogy ő nem a nemzeti síközpontban edzett Albertville-ben, hanem csak a regionális centrumban.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- „Nem sírtam, nem szentségeltem. Megpróbáltam, de elbuktam. És ez rendben van”
- Meillard: „Tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy gyors legyek. Most már csak meg kell valósítanom”
2023-ban jött egy kisebb áttörés, amikor Noël és Steven Amiez mögött a harmadik helyen zárt a francia bajnokságban. Az előző szezonban már voltak top 15-ös eredményei, sőt, Wengeben életében először a top 10-ben végzett.
Aki ilyen sokáig küzdött azért, hogy eljusson a legjobbak közé, az érthető módon nehezen szokja meg a sikert.
Egyszer még azért is elnézést kért, mert győzött
– mesélte egy jó barátja.
"Még soha nem álltam az élen semmiben, sehol" – mondta Rassat. "Még a regionális sorozatban és az Európa-kupában sem. Úgyhogy ez most nagyon új nekem."
"Lucas Braathen szelfizni akar velem. Nekem ez is új. Lehet, hogy én vezetem a világkupát, de továbbra is inkább underdognak tartom magam."
/origin-imgresizer.eurosport.com/2025/12/27/image-8042cffc-e0fc-4365-8bde-75cfe850f7c5-85-2560-1440.jpeg)
Marco Schwarz megtréfálta a specialistákat a livignói szuper-G-n
Videó forrása: Eurosport
"De most még nem is gondolok az olimpiára, majd csak Schladming után. Igyekszem a legjobbat nyújtani, és azon leszek, hogy egy sikeres januárt zárjak."
Meglátjuk, mi lesz az olimpián, de a pillanat az övé, az vitathatatlan.
via Eurosport
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés