Lindsey Vonn 41 évesen gőzerővel készül utolsó szezonjára és a milánó-cortinai olimpiára. A szezon végén pedig visszavonul, ezúttal végleg

Lindsey Vonn 2024 decemberben visszatért a világkupába, két hónappal azután, hogy betöltötte a 40. életévét, és majdnem hat évvel azt követően, hogy legutóbb láthattuk őt versenyezni. Az olimpiai és világbajnok klasszist sokan féltették, és féltik azóta is, hisz részleges térdprotézissel és a tőle megszokott óriási rizikóval síel a két gyors számban, Super-G-ben és lesiklásban.

Itt a slusszpoén Lindsey Vonn visszatérő szezonján: dobogós lett a hazai versenyén!

Videó forrása: Eurosport

Lindsey Vonn persze nem a tavalyi szezon miatt tért vissza. A célja első pillanattól kezdve az volt, hogy érmet nyerjen a milánó-cortinai olimpián.
Erre lehet is reális esélye, hisz márciusban megszerezte Super-G-ben a visszatérése utáni első dobogóját a Sun Valley-ben rendezett világkupadöntőn.
Mivel Vonn – állítása szerint most már tényleg – az utolsó szezonját futja, szeretett volna még egyszer hazai közönség előtt versenyezni. Copper Mountainben azonban nem rendeztek gyors számokat, így ezt nem tudta megtenni. A többi gyors számoshoz hasonlóan őt is St. Moritzban láthatjuk majd először december 12-én, lesiklásban.
"Azt ugyanakkor nem bánom, hogy Sun Valley-ben versenyeztem utoljára amerikai közönség előtt"mondta Vonn a Washington Postnak.
Az amerikai klasszis a világkupadöntőn elért második helyére gondolt, ami tényleg nagyon szép búcsú volt az amerikai közönségtől. Még, ha akkor nem is tudta, hogy hazai havon akkor láthatták őt utoljára.
Vonn persze már nem hátrafelé tekint, hanem előre, élete utolsó szezonjára, amelynek csúcspontja a milánó-cortinai olimpia lesz 2026. februárjában.
41 évesen még mindig 120-130 km/h-s sebességgel száguld lefelé a lejtőkön. Erről sokan alighanem azt gondolják magukban, hogy ez minden, csak nem normális.
Gondoljunk csak bele, jövőre már 24 éve lesz, hogy bemutatkozott az olimpián, tizenévesen, mérhetetlen tehetséggel a lábaiban. Mostanra pedig már legendává érett, és amit csinál, az messze túlmutat a sport határain.
picture

Lindsey Vonn

Fotó: AFP

"Ami különösen csodálatos ezzel az utazással kapcsolatban, az az, hogy a legkülönbözőbb csoportokba tartozó emberekhez jutottam el az évek folyamán, akik nekem drukkoltak. Azért szorítottak értem, mert azt akarták, hogy mutassam meg a világnak, hogy a nők mennyire sokra képesek."
"Őszintén szólva erre vagyok a legbüszkébb. Ebből a szempontból ez a visszatérés teljesen más, mert olyanok figyeltek fel rám, akik eddig nem is nagyon tudták, hogy ki vagyok."
Ezek a cikkek is érdkelhetnek:
Ezek az emberek most odamennek hozzá a repülőtereken és buzdítják őt. Vonn azt mondja, ez még akkor is ritkaság volt, amikor élete formájában volt.
Mostanra egy vérbeli híresség vált belőle, aki olyan körökbe jut el, ahová nem juthatott volna el még 2010-ben sem, amikor pedig olimpiai bajnok lett Vancouverben. A barátjának tudhatja Mariska Hargitayt és Reese Witherspoont is. Azzal, hogy 40-en túl is a legjobbak közt versenyez, újabb és újabb rajongókat szerez magának.
picture

Még a kommentátor szava is elakadt, amikor Lindsey Vonn a harmadik kapuig sem ért el

Videó forrása: Eurosport

"Jennifer Aniston tudja, ki vagyok, és azt is, hogy visszatérek az olimpiára. Ez tiszta őrület."
Egy kicsit lépjünk vissza az időben, és nézzük meg, hogy jutott el újra az olimpia kapujába. 2019-ben, az Åréban rendezett világbajnokságon úgy tűnt, Vonn belenyugszik abba, hogy a pályafutásának egyszer és mindenkorra vége.
Bukott Super-G-ben és már csak egy versenye volt hátra, egy lesiklás. Ő azonban még itt is összehozott egy dobogót és szerzett egy bronzérmet a gyűjteményébe. De ekkorra már annyi viszontagságon ment keresztül, annyi műtéten, hogy úgy érezte, nem tudja tovább csinálni.
"Akkor is beszéltem veletek telefonon, emlékszem. És arra is, hogy teljesen össze voltam zavarodva. Akkor a bal lábamban oldalsó keresztszalag nélkül versenyeztem, a sípcsonti ízületem háromszor is eltört, a jobb lábamban volt csont zúzódásom, és két térdmerevítővel síeltem."
A jobb lábamat sem kinyújtani, sem behajlítani nem tudtam rendesen. 90 fokon túl nem ment.
"Egy normális regenerációt, egy edzést nem tudtam rendesen végigcsinálni. Haladtam az utolsó célvonal felé, és az, hogy azon a világbajnokságon dobogóra állhattam, valóságos csoda volt. De a testem addigra teljesen összetört. Ezzel nem túlzok, sőt, igazából még finoman is fogalmaztam."
picture

Lindsey Vonn

Fotó: AFP

34 évesen a szervezete megadta magát. Ezt követően távol tartotta magát a hótól. Utazgatott, egyre aktívabban vett részt az üzleti életben, gondozta az alapítványát. De aztán 2024-ben történt valami, ami mindent megváltoztatott.
Kapott egy részleges térdprotézist a térdébe. Persze nem azért, hogy síeljen, pusztán csak, hogy teljes életet legyen képes élni. A teste erre reagált, szinte azonnal jobban lett. A versenyzői énje, pedig rögtön jelzett, hogy valamit még szeretne. Az agyában elkezdett valami motoszkálni arról, hogy nem biztos, hogy úgy van minden, ahogy gondolta. Nem biztos, hogy befejezettnek kell nyilvánítania a pályafutását.
Jött a nyár, ő pedig elutazott Ausztriába és Új-Zélandra és elkezdte próbálgatni a térdét. Elkezdett edzeni. Aztán novemberben már hivatalosan is bejelentette a visszatérését. 2019-ben ugye nem tudta úgy befejezni, ahogy szerette volna, viszont ekkor úgy érezte, kapott egy esélyt arra, hogy úgy intsen végleges búcsút, ahogy ő akar.
A visszatérés persze nem volt zökkenőmentes. Szerzett ugyan egy hatodik helyet lesiklásban és egy negyediket Super-G-ben, jöttek azonban olyan eredmények is, amelyek nem voltak méltóak az ő klasszisához. Még úgy sem, hogy ezeket 40 évesen érte el. Zsinórban kilenc versenyen végzett a top 10-en kívül. Nem sikerült jól a világbajnokság sem a számára, hisz Super-G-ben kiesett, lesiklásban pedig a 15. helyen zárt.
picture

Nézd vissza Lindsey Vonn menetét az alpesisí-vb lesiklóversenyéről! - videó

Videó forrása: Eurosport

Fejben persze tudta, hogy időre van szüksége, érzelmileg azonban megviselte a dolog. Meg kellett tanulnia, hogy legyen irgalmas, hogyan legyen megbocsátó magával szemben.
"Hat évet hagytam ki a világkupában. Tudtam, hogy lesz egy fejlődési ív, amit be kell járnom, főleg, mert elég korlátozott idő állt a rendelkezésemre a fizikai felkészülés szempontjából és a felszerelést tekintve is. Így aztán egyfajta tesztévnek tekintettem az előző szezont."
Rá akartam jönni, mit kell kijavítanom ahhoz, hogy erre az évre versenyképes legyek.
"Nem az én szintemen síeltem. Úgyhogy nem tagadom, voltak pillanatok, amikor iszonyú frusztrált és elkeseredett voltam, mert a dolgok nagyon nem úgy mentek, ahogy szerettem volna. De közben tudtam, a kellő sítudás ott van bennem."
Így aztán Sun Valley rettentő fontos volt a számára. Bár valamennyi szakágban nyert versenyeket, a visszatérése a lesiklásra és a Super-G-re összpontosult. Már csak azért is, mert 82 világkupa-győzelme közül 71-et ezekben a szakágakban szerzett. Az, hogy a világkupadöntőn bejött másodiknak, óriási eredmény volt a számára. Az, ami korábban egy rutineredmény volt neki, most komoly nyomatékkal bírt.
Bizonyítottam magamnak és mindenkinek, hogy még mindig felveszem a versenyt a legjobbakkal.
picture

Lindsey Vonn

Fotó: AFP

"A körülmények kifejezetten nehezek voltak, úgyhogy senki sem számított rá, hogy jó eredményt érek el. De a tapasztalat az én oldalamon állt, így aztán rossz fényviszonyok között is jól tudtam teljesíteni. A korábbi készségeim nem tűntek tehát el, ami erőt adott nekem. Ettől a versenytől rengeteg önbizalmat kaptam."
Vonn immár 41 éves, úgy nyomta le a felkészülést, ahogy akarta, úgyhogy alig várja, hogy kezdetét vegye a 2025/2026-os szezon. Úgy érzi, minden a helyén van: fizikálisan, mentálisan és felszerelését tekintve is teljesen egyben van. Azt mondja, az edzés és a regeneráció is könnyebb, mint régen volt.
"Nem kell végre foglalkoznom a térdemmel minden egyes nap."
Vonn már korábban is feszegette a határokat. Azzal, hogy a 2018-as pjongcsangi olimpián 33 évesen bronzérmet szerzett lesiklásban, ő lett minden idők legidősebb női olimpiai érmese alpesi síben. Mielőtt pedig 40 évesen Sun Valley-ben másodikként zárt volna, 34 éves volt a legidősebb nő, aki dobogóra állhatott a világkupában. Folyamatosan dönti tehát le a falat, és ki tudja még, hol a vége.
A cél tehát az olimpia. A programot természetesen fejből tudja. Február 8-án rendezik a női lesiklást, 12-én pedig a Super-G-t. És utána? Utána mi lesz?
"A február 12-i lesz az utolsó versenyem" – mondta Vonn azzal a kikötéssel, hogyha versenyben lenne valamelyik kristálygömbért, természetesen végignyomná a szezont.
picture

Újra pörög a Lindsey Vonn-henger: brutális rizikó és szenzációs menet a 40 éves amerikaitól

Videó forrása: Eurosport

Utána pedig visszavonulás. Ezúttal véglegesen.
"Már keresztülmentem ezen a folyamaton. Jártam terápiára. Boldog vagyok azzal, ahol tartok az életemben. Nincs szükségem arra, hogy síeljek. Nem azért tértem vissza, mert valamilyen hézagot be akartam tömni vagy el akartam fedni az éltemben."
Teljes az életem. Nem kutatom az értelmét. Tudom, ki vagyok.
Lindsey Vonn az, aki mindig is volt. Egy kőkemény versenyző, aki mindig feláll, miután az élettől kapott egy gyomrost.
A különbség annyi, hogy ő ezt most 41 évesen csinálja, és több szempár szegeződik rá, mint valaha.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés