Több, mint egy évvel azután, hogy súlyos térdsérülést szenvedett, Dominik Paris újra győzelmet ünnepelhetett, miután 

megnyerte

 a lesiklást Garmisch-ban. Most már nyugodtan jöhet a világbajnokság, ő nem fél semmitől. Fogadna akár száz euróban, hogy érmet nyer Cortinán.


Paris a két legjobb formában lévő riválisát megelőzve állhatott fel a dobogó tetejére Garmisch-ban. Másodikként az a Beat Feuz végzett, aki a kitzbüheli hétvégén kétszer is győzni tudott, és aki az elmúlt három évben nyerte, és az idén is vezeti a szakági világkupát. És az a Matthias Mayer jött be harmadiknak, aki amúgy kétszeres olimpiai bajnok, Bormióban győzni tudott és a második helyen áll a pontversenyben.
Már Kitzbühelben látszott, hogy alakul Paris formája, ugyanis visszatérése óta először dobogóra állhatott. Két héttel később azonban már nem lehetett megállítani és megszerezte lesiklásban a 15., egész pályafutását tekintve a 19. világkupa-győzelmét. 
Alpesi Sí
Marcel Hirscher és Felix Neureuther versenyt fut, és az nyer aki később ér célba
08/05/2021 19:12
"Hiányzott már a jó forma"
- mondta
Paris
.
"Most már jól vagyok, a lábam rendben, a technika visszajött, a lécek jól csúsznak alattam, minden klappol. Léptem egy nagyot előre, és ezt én nagyon élvezem."
Mivel Kitzbühelben két lesiklást rendeztek, a dobogó után lehetősége volt még előrébb lépni, azonban porszem csúszott a gépezetbe.
"Visszanéztem az első csúszásomat, és biztos voltam benne, hogy egy másik nyomvonalat választva még gyorsabb lehetek. A látási viszonyok azonban közbeszóltak. Nem tudtam javítani, ami nem volt egy dráma, viszont azt éreztem, hogy több van bennem, csak valamiért nem tudom kihozni magamból."
Garmisch előtt csiszoltak egy kicsit a technikáján, és változtattak a lécein is, ami nagyobb stabilitást adott neki. Az edzésen már érezte, hogy megvan az ideális nyomvonal.
"A verseny pedig igazolta ezt. Ez így egyszerűnek hangzik, pedig egyáltalán nem volt az. A tapasztalat segít, de az sem minden. Éreztem, hogy jó volt a menetem, de a győzelem azért meglepett. Beletelt egy kis időbe, mire fölfogtam, de aztán azt mondtam magamnak: éppen ideje volt. Nagyon komoly érzelmek voltak ekkor bennem."
Jelen állás szerint a világbajnokságon csütörtökön rendezik a super G-t a férfiak számára, melyhez Paris címvédőként áll majd oda, vasárnap pedig jöhet a lesiklás. 
"Nehéz megmondani, mire számítsak super G-ben, eddig nem mentem ugyanis igazán jól. A pálya új lesz mindenkinek. Annyit tudunk, hogy rövid és keményen büntet, ha valaki hibázik. Van ötletem, hogy hol tudok egy kis előnyt kiharcolni, de persze sok múlik majd a körülményeken."
Két éve Aréban minden tökéletesen alakult a számára, és ellenállhatatlan versenyzéssel szerezte meg az aranyérmet. Most sem aggódik különösebben.
"Nyugodt vagyok, nem érzek nyomást magamon. Ez a győzelem jó volt arra, hogy megszelídítse, visszafogja egy kicsit a bennem lévő türelmetlenséget. Sokszor pont egy ilyen siker kell ahhoz, hogy a számomra megfelelő állapotba kerüljek. Szerintem dobogós leszek. Száz eurót biztosan feltennék rá."
Nem lesz azonban könnyű dolga, lesiklásban ugyanis Feuz és Mayer mellett Johan Clarey is jó lehet egy éremre, super G-ben pedig a szakági világkupában élen álló Kriechmayr, a csodagyerek Odermatt és szintén Mayer a legnagyobb esélyesek. 
Corriere Della Sera
Alpesi Sí
Motokrossz baleset után többhetes kihagyás vár a világbajnok alpesi sízőre
08/05/2021 09:26
Alpesi Sí
Új edzővel készül az összetett vk-győztes alpesi síző Vlhova
03/05/2021 10:32