Roger Federer-szintű tehetség volt, de a teste nem engedte, hogy kibontakozhasson

Carlo Janka Wengenben fejezte be, ott, ahol talán a leginkább otthon érezte magát, és ahol a leginkább szeretett versenyezni. Csütörtökön jelentette be a döntését, de az elhatározás már nyáron megszületett benne.

A versenyen végül utolsóként ért célba, de célba ért, és itt ez volt a lényeg. Ezen felül neki már nem számított semmi sem.

Janka még csak 23 éves volt, amikor az egyik legnagyobb svájci legenda, Pirmin Zurbriggen már a svájci sítörténelem fontos részének és alakítójának nevezte őt. Végül is ők ketten mondhatják el magukról Svájcban, hogy nyertek összetett világkupát, és mellé van aranyérmük olimpiáról és világbajnokságról is.

Ha Janka pályafutását egy zenekaréhoz hasonlítanánk, azt mondhatnánk, hogy a debütáló albuma lélegzetelállítóra sikeredett, rajta örökzöld slágerekkel, az összes többi lemeze azonban a közelébe sem jutott az elsőnek.

A bemutatkozó sláger 2009. február 13-án robbantott a slágerlisták élén, amikor Janka világbajnok lett óriás-műlesiklásban Val d'Isère-ben. Eközben Daniel Albrecht súlyos agysérülésekkel kórházban feküdt, épphogy felébredt a kómából három héttel a Kitzbühelben elszenvedett horrorbalesetét követően.

Egy bő évvel később Janka olimpiai bajnok lett óriásban, és megnyerte az összetett világkupát. Azon a versenyen biztosította be a nagy kristálygömböt, ahol Albrecht visszatért.

A szezont követően Janka, a Manchester United nagy rajongójaként a csapat meghívására elutazott Angliába. Találkozott Alex Fergusonnal is, akinek a vendéglátásért cserébe egy aranybevonatos sílécet ajándékozott.

Jankának volt két szezonja, amikor úgy tűnt, mindent jól csinált. Nyert három érmet világversenyekről, karrierje 28 dobogójából ekkor szerzett 14-et, valamint 11 győzelme közül 8-at. 2009-ben Beaver Creekben három különböző számban tudott versenyt nyerni három nap alatt.

Sosem volt egy vakmerő fenegyerek, inkább a technikája, a stílusa volt páratlan, azzal emelkedett a többiek fölé. Nem volt olyan vad, mint Bode Miller, sem olyan agresszív, mint Hermann Maier vagy Didier Cuche. Borzasztóan kontrolláltan síelt, és kevés biztonsági rést hagyott, ahogy tette azt korábban Michael von Grünigen is. A gyors számokat is úgy síelte meg, mint az óriást; a felsőteste rendkívül nyugodt volt, csakúgy, mint a feje.

Ami a sítudásán túl még extra volt Jankában, az a hűvössége, a végtelen nyugalma. Legyen szó az első világkupa-versenyről vagy az első olimpiáról, ahol vezetett az első futam után, az idegeit mindkét esetben kordában tudta tartani, és övé lett a győzelem. De utána nem volt ám diadalittas üvöltés vagy örömmámor, egyszerűen csak tudomásul vette, hogy megvert mindenkit.

„Ez ne vegye el a kedved” – mondta Bernhard Russi kommentátor, korábbi világ- és olimpiai bajnok lesikló, miután Janka hibázott Val d'Isère-ben a második futamban. Vajon ezt saját magának mondta, vagy a mellette ülő másik riporternek? Esetleg a tévénézőknek? Bárhogyan is, Jankának nem volt szüksége ilyesféle tanácsra, ő ugyanis soha nem hagyta, hogy bármi is megzavarja őt.

’Jégember’ volt a beceneve, és Janka mindig is úgy érezte, hogy passzol rá ez a név. „Igen, pontosan ez vagyok én.”

Volt a Hugo Boss modellje, reklámozta a Rolex óráit, megkezdődött a brandépítés. Létrehoztak egy logót a neve kezdőbetűiből, meg volt saját weboldala is. Mindez annyira régen, amikor még közösségi média sem volt, legalábbis nem ebben a formában.

Giusep Frey, Janka menedzsere Roger Federerrel és Bernhard Russival állította őt párhuzamba. Előbbi a legnagyobb, utóbbi a legrégebb óta létező sportolói brand Svájcban. Janka lehetett volna a modern Russi, vagy valami hasonló. Nem lett az, de ez a szerep talán nem is passzolt volna hozzá.

Aztán elkezdődtek a problémák. Pontosabban azok már akkor elkezdődtek, amikor Janka még sorra szállította a győzelmeket a 2009/2010-es szezonban. Már akkor is a háta volt a fő gond, ami később is a legnagyobb gyengéje maradt. Amikor a kommunikációs stábja 2011-ben megalkotta a CJ logót, a Federer-féle RF mintájára, ő már átesett egy beavatkozáson, mely a szívritmuszavarát próbálta meg kezelni. A problémára úgy jöttek rá, hogy Janka elkezdte kevésbé bírni az extrém terhelést, és nehezebben is regenerálódott.

Tíz nappal a szívműtét után Janka győzött Kranjska Gorán óriás-műlesiklásban. Ekkor akár úgy is tűnhetett, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy számára ismét határ a csillagos ég. Később is voltak még ilyen pillanatok, 2015-ben Wengenben kombinációban, vagy 2016-ban Jeongseonban super-G-ben. Az igazság azonban az, hogy Janka soha többé nem nyerte vissza a korábbi formáját.

A háta újra és újra közbeszólt. De voltak problémái a léceivel is, majd 2017-ben jött egy keresztszalag-szakadás. Emésztési gondok is gyötörték, gyakran voltak hasfájdalmai és görcsei is. Néha kapott erre nézve valamiféle diagnózist, néha azonban ő is csak a sötétben tapogatózott.

Fáradhatatlanul küzdött, de igazán nem haladt előre. Amit csak tudott, megtett. A hagyományos gyógyászaton túl alternatív módszereket is kipróbált. Még a vízereket is megnézette a szobájában, egy javasemberrel, hátha az áll a problémái hátterében, melyek sehogy sem akartak megoldódni.

A manuálterapeuta Rolf Fischer tényleg segített. Gyakorlatilag az ő kezelései szedték le Jankát a műtőasztalról a 2018-as olimpia előtt. Ha ő nincs, megoperálták volna a keresztszalagját, és keresztet vethetett volna az olimpiára.

Tényleg mindent elkövetett. Edzői építettek neki egy helyet, ahol a rajtot gyakorolhatta a nyáron. Egyszer pedig volt, hogy egész tavasszal csak zöldeket evett az emésztési problémái miatt. Ebből kifolyólag sokat fogyott, a leadott izmot pedig télre valahogy vissza kellett szednie.

Kevés olyan sportoló van, aki egyszerre ennyire iszonyatosan tehetséges, ugyanakkor a teste ilyen szinten bekorlátozza.

Jankát először vitte előre a lendület, hisz tényleg egészen kivételes adottságai voltak, ő pedig nem is igazán tudta, hogy mi történik vele. Aztán ez az iszonyatosan tehetséges srác hirtelen átkerült a másik oldalra, és elkezdte megtapasztalni, milyen az élete a kevésbé tehetségeseknek: rengeteg melót pakolt bele, és alig kapott vissza valamit.

Amiről még emlékzeni fogunk majd rá, az a hozzáállása. Sosem panaszkodott, sosem nyavalygott, mindig emelt fővel viselte, amit az élet hozott a számára. A legnagyobb sikerei idején sem nagyon volt másmilyen, mint a legnehezebb időkben.

„Azt kell szeretni, amit hoz az élet – Carlo már csak így állt a dolgokhoz” – mesélte a menedzsere.

Belül persze az inga sokkal jobban kilengett, mint ahogy az kifelé látszott. „Kifelé keveset mutattam abból, ami belül volt, akár a pozitív, akár a negatív érzelmeket tekintve. Néha van, hogy ideges leszek, de kontroll alatt kell magam tartani. Főleg, hogy öt perccel a célba érkezés után már nyilatkozni kell” – mondta Janka 2017-ben.

Janka sokszor fatalistának tűnhetett, ezért sokan alábecsülték a munkamorálját, az akaraterejét, azt, amennyire tudott szenvedni, és amennyire képes volt állni a sarat a nehéz időszakokban.

Carlo Janka először bajnok lett, majd a sok küzdelem és keserűség férfit faragott belőle.

via NZZ