A különc lázadó, aki megnyert mindent, miután elfogadta, hogy nem nyerhet meg mindent

„Na, végre!” Valahogy így kiálthattak fel a rajongói, miután pénteken megnyerte a super G-t. Ő azonban ezzel nem ért egyet, hisz nem igaz, hogy ő egész életében csak ezért a napért, ezért az olimpiai aranyért dolgozott volna.

Így gondolkodik egy 30 éves nő, egy érett, sokat megélt sportoló, aki rendbe tette az életét, és most már távolabbról, fentebbről látja a dolgokat, mint korábban.

Nagyon más volt a helyzet 2014-ben, Szocsiban, amikor szintén dobogón állt, igaz egy bronzéremmel a nyakában a lesiklás után.

„Ha bárki megkérdezi majd a következő négy évben, hogy milyen volt a lejtő és a csúszásom, csak arra fogok emlékezni, hogy egy tizeddel lassabb voltam a kelleténél” – mondta Gut 2014-ben, Szocsiban.

Aranyért ment, de bronz lett belőle. Csak bronz, ahogy ő ezt akkor látta. Ezért sírt keserűségében a verseny után, amiért sokan kritizálták is őt.

Most, nyolc évvel később megint sírt, nem is egyszer. Először még egyedül a célba érkezés után, azután, amikor magához ölelte édesapját és edzőjét Pauli Gutot. Sírt akkor is, amikor az édesanyjával, Gabriellával és a férjével, Valon Behramival beszélt telefonon, és persze az eredményhirdetés során is. Minden egyes olimpiai versenye után sírt, de most először sírt örömében.

Minden versenynek megvan a saját története. Ennek a super-G-nek ráadásul kifejezetten hosszú története van. Minden 2009-ben kezdődött, egy csúnya eséssel, melynek során Gut kificamította a csípőjét. Úgy döntött, aláveti magát egy műtétnek, hogy újra egyensúlyba hozza a testét, ez azonban azt is jelentette, hogy búcsút mondhatott a 2010-es olimpiának.

Persze mit számított ez akkor? Hisz még csak 18 éves volt, rengeteg ideje volt még, hogy valóra váltsa olimpiai álmait.

Aztán jött 2014, és úgy tűnt, Gut kiváló formában van. Azon a télen összesen hét versenyt nyert, három különböző versenyszámban, úgyhogy egyértelműen aranyért ment Szocsiba. Ekkor jött az a bizonyos egytizedes különbség lesiklásban, és az ebből következő keserédes bronzérem. Super-G-ben pedig úgy lett negyedik, hogy mindössze hét századra volt a dobogótól.

Jött 2018 és Pjongcsang. Lesiklásban kiesett, super-G-ben pedig megint negyedik lett. A bronztól egy nyavalyás századra maradt el, de az arany sem volt messze, mindössze tizenkétszázadnyira.

Egy élsportoló pályafutása csak egy adott időre szól, Gut azonban nem szeretne egy projektként gondolni a karrierjére, és nem akarja folyton azt pörgetni a fejében, hogy mi az, ami még hiányzik.

Nemrég előkerült egy régi felvétel Lara Gutról, amelyen egy fülig érő szájú, hóval fedett, kipirult arcú tinédzser látható, amint célba ér élete első világkupa-versenyén, lesiklásban. Ráadásul harmadikként. Ez 2008-ban volt, amikor Gut még csak 16 éves volt, és teljesen érthető módon szupertehetségként tartották számon.

Egy kicsit azonban mindig kilógott a sorból. Gut karrierjét nem a svájci szövetség, hanem a szülei egyengették. A FIS versenyen a szülei által vásárolt használt olasz mezben indult, úgyhogy a 2007-es junior világbajnokság előtt a svájci szövetségnek le kellett szállítania a számára egy nemzeti színű mezt. A vb-n egyébként a második helyen végzett lesiklásban.

Ez volt az első versenye svájci színekben, a nők között ő tudott egyedül érmet nyerni hazájának. A férfiak között is egy éremszerző volt, Beat Feuz, igaz, ő három aranyat és egy bronzot gyűjtött. Tizenöt évvel később szinte egyszerre lettek olimpiai bajnokok, néhány nap eltéréssel. Korábban mindketten úgy érezték, hogy pályafutásukból már csak az olimpiai aranyérem hiányzik, ám az utóbbi időben már azt mondták, igazából nincs is hiányérzetük.

Gut ezt tanulta meg az elmúlt két-három évben. Hogy ne arról szóljon az élete, hogy a még hiányzó címeket üldözi. Hisz amit addig elért, az sem volt kevés. 34 világkupa-győzelem, aminél csak Vreni Schneider szerzett többet svájci nőként, 55-öt. 2016-ban összetett világkupa-győztes is lett, és három alkalommal elvitte a super-G kristálygömbjét is.

Közben megbízhatóan szállította az érmeket a különböző világversenyekről, még olyankor is, amikor a svájci csapat egyébként elmaradt a várakozásoktól. Már 2009-ben szerzett két ezüstöt, lesiklásban és kombinációban, 2013-ban pedig hazája egyetlen érmét szerezte super-G-ben.

Összesen 11 érmet nyert nagy világversenyeken, és bár sokáig úgy tűnt, túlsúlyban vannak az ezüstök és bronzok, az elmúlt két éven belehúzott az aranyak tekintetében is. A cortinai vb-n nyert kettőt, majd most Pekingben egyet. Ezzel teljesítette az alpesi sí aranytripláját: világ- és olimpiai bajnok, valamint összetett világkupa-győztes.

Gut szerint persze fontosak az érmek, de hangsúlyozta, hogy egy érem nem változtatja meg alapjaiban egy élsportoló életét, egy súlyos sérülés azonban képes lehet erre. Ő ezt meg is tapasztalta a 2017-es világbajnokságon, amikor elszakította a keresztszalagját a kombináció előtti bemelegítés során.

A kórházi ágyban fekve és a rehabilitáció során megértette, hogy az újabb és újabb sikerek hajszolása során teljesen kiszipolyozta a testét. A teste és a lelke szó szerint pihenésért kiáltott. Az egója azonban ezt nem hallotta meg, így aztán a teste és a tudatalattija egy súlyos sérülés formájában parancsolt megálljt neki.

Gut visszatalált régi önmagához, de ez időbe telt neki, két szezon is úgy telt el, hogy bőven a legjobbja alatt teljesített. Mivel nem hozta az eredményeket, ismét jött a régi nóta, és azért kritizálták, mert a saját kis csapatával készült, nem pedig a szövetség támogatásával.

Miután érem nélkül jött haza a 2019-es vb-ről, a szövetségtől jöttek olyan hangok, hogy bezzeg ők tudják a tutit, tudják, hogy kell érmeket nyerni. Azzal érveltek, hogy az ő felkészítésük mellett lett világbajnok Wendy Holdener kombinációban 2017-ben, Michelle Gisin pedig olimpiai bajnok ugyanebben a versenyszámban 2018-ban.

Tény, Gut egyelőre aranyérem nélkül állt a világversenyeken, persze, ahogy mindig, a kritikusoknak ezúttal is érdemes lett volna a nagyobb képet nézni. Ahány sportoló, annyi féle érési folyamat. Az ő esetében a szerelem, és annak velejárói fontos tényezők voltak ebben az időszakban. 2018 márciusában Gut nyilvánosságra hozta kapcsolatát a focista Valon Behramival, akivel néhány hónappal később össze is házasodtak.

A svájcinak mindig is fontos volt a család, erre alapozta egész pályafutását. Így aztán várható volt, hogy az is sorsfordító lesz az életében, amikor majd megtalálja élete párját. Számára tényleg a család a minden, ezt a szövetség vezetőinek is tudniuk kellett, hisz korábban két versenyre szóló eltiltással büntették, mert szerintük nem megfelelően viselkedett.

Ő azonban következetesen járta a saját útját, járta azt az utat, amit az édesapja jelölt ki a számára. A siker pillanataiban sosem felejtette el megemlíteni, hogy a papája, Pauli csak nem lehet olyan rossz edző, ha eljuttatta őt odáig. Most már a férjével megvan a második családja, van egy saját kis otthonuk Olaszországban, ahová bármikor elvonulhatnak, ha ahhoz van kedvük.

Gut így aztán szépen lassan visszatalált élete legjobb formájához. Tavaly télen hét alkalommal győzött, és egy külön klasszist képviselt super-G-ben. Masszív favoritként érkezett a cortinai vb-re, ahol a super-G mellett óriás-műlesiklásban is győzött, lesiklásban pedig szerzett egy bronzot. Sokan mondták akkor is, hogy „Na, végre!”, pedig, ha úgy vesszük, az olimpiai arany, akkor még hiányzott.

Jól kezdte az idei szezont is, bár egy idő után úgy tűnt, mintha a sors sorra akadályok elé állítaná őt. Először emésztési problémákkal küzdött, aztán csúnyán megfázott. Ezeken még alig jutott túl, amikor St. Moritzban győzött super-G-ben. Másnap aztán jött egy bukás, amiből szerencsére nem lett komoly baj, majd mindennek a tetejébe még a covidot is elkapta.

Cortinában tért vissza, de eléggé erőtlennek látszott, úgyhogy ki is hagyott néhány versenyt, hogy megfelelően felkészüljön az olimpiára. A Pekingbe vezető út sem volt egy rózsakert, ugyanis a fitneszedzője nem utazhatott vele egy pozitív PCR-teszt miatt.

De aztán a super-G délelőttjén a Nap őrá mosolygott. A hó olyan volt, amilyennek ő szereti, ráadásul, mint általában, most is hallgatott az ösztöneire, ami aranyat ért a számára. Az, hogy két nappal korábban nyert egy bronzot óriásban, csak hab volt a tortán.

Gut néhány évvel ezelőtt elengedte a görcsöket a karrierjét illetően. Talán pont ezért nyert meg végül mindent, amit a tehetsége alapján meg kellett nyernie.

Úgyhogy most már akár a kis képet nézzük, akár a nagyot, ebből a pályafutásból az égvilágon semmi sem hiányzik.

Via NZZ