A műlesikló Felix Neureuther továbbra is sérülésekkel bajlódik, mivel a Val d'Isere-i óriás-műlesikló verseny után egy edzésen ismét bukott, és így nem indult el a hétvégén Alta Badiában.
A német szlalom-specialista idei szezonja döbbenetes módon kezdődött. A tavaly novemberi keresztszalag-szakadása után a Leviben rendezett műlesikló versenyen szeretett volna visszatérni, viszont ahogy erről korábban beszámoltunk, egy edzésen eltörte a hüvelykujját.
Pár hét kihagyás után Val d'Isere-ben már rajthoz állt bekötött kézzel, és az óriás-műlesikló versenyen 21. helyezést ért el. Majd jött megint a sérülés. Erről a Krönenzeitung hozott napvilágra információkat.
Alpesi Sí
Marcel Hirscher és Felix Neureuther versenyt fut, és az nyer aki később ér célba
08/05/2021 19:12
Az esetről Neureuther sífelszereléseit gyártó cégének a vezetője, Bernhard Knauß tájékoztatta az osztrák lapot. Állításuk szerint a síző a Val d'Isere-i óriás-műlesikló verseny után azonnal egy edzésen vett részt, és komolyabb sérülést szenvedett.
https://i.eurosport.com/2018/12/08/2478392.jpg
A Német Síszövetség sportigazgatója, Wolfgang Maier is nyilatkozott az estről:
"Felixet egy komoly hófúvás az utolsó kapunál fellökte."
Maier szavai így folytatódnak:
"Zúzódásokat és kisebb agyrázkódást szenvedett a balesetben."
A német szakvezető a részleteket tekintve is elárult pár dolgot:
"Az óriás-műlesiklás után megnéztük, hogy az ujjsérülése milyen hatással van a további versenyzésére, és úgy döntöttünk, hogy egy külön edzésre lesz szükség. Ennek oka az volt, hogy szerettük volna látni, hogy mennyire szokott hozzá a kezén használt sínhez"
https://i.eurosport.com/2018/12/08/2478207.jpg
Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség a külön edzésre az óriás-műlesikló verseny után pár órával és a másnapi szlalom előtt, a sportigazgató így reagált:
"Minden rezdülés és mozdulat hatással van a fajdalomra a kezén. Csak meg szerettünk volna győződni ezen az edzésen, hogy képes lesz-e teljesíteni a műlesikló futamot."
Maier szerint azért is tartották Neureuther balesetét titokban, mert a sízővel együtt úgy látták, hogy erről nem fontos tájékoztatni a közvéleményt. A német szakvezető a döntést a svájci Marc Gisin példája alapja alapján is indokoltnak tartja, szerinte ugyanis, ez mutatja, hogy adott esetben olyan horror híreket is nyilvánosságra hozhatnak, amelyek nem tesznek jó a sportolónak. (Gisin óriásit bukott Val Gardenán és bordatörést szenvedett - szerk.)
"Olyan körülményeket akarunk teremteni a versenyzőinknek, hogy nyugodt és békés közegben végezhessék a regenerációjukat" - nyilatkozta a Német Síszövetség sportigazgatója.
A németeknek nem ez az egyetlen különös esete, mivel Stefan Luitz oxigén maszk használatával kapcsolatos ügye is a média kereszttüzében van. A Nemzetközi Síszövetség döntése értelmében Luitz Beaver Creek-i óriás--műlesiklásban elért első helyét törlik, amennyiben december 26-ig a németek nem fellebbeznek.
via
Alpesi Sí
Motokrossz baleset után többhetes kihagyás vár a világbajnok alpesi sízőre
08/05/2021 09:26
Alpesi Sí
Új edzővel készül az összetett vk-győztes alpesi síző Vlhova
03/05/2021 10:32