A férfiaknál Marco Schwarz nyerte hétfőn a kombinációt az olaszországi Cortina d'Ampezzóban zajló alpesisí-világbajnokságon.

Az osztrák versenyző sikere azok után meglepetésnek számít, hogy a szuperóriás-műlesiklásban a szlalomspecialisták közül a címvédő és ebben a számban olimpiai ezüstérmes Alexis Pinturault zárt a legjobban, méghozzá a második helyen. A francia síző a várakozásoknak megfelelően meg is előzte az első futamban leggyorsabb kanadai James Crawfordot, csakhogy mégsem tudta megismételni két évvel ezelőtti sikerét, mert mögüle indulva Schwarz annyival jobb időt ért el műlesiklásban, hogy négy századdal elé került. Harmadikként a szám kétszeres junior világbajnoka, a svájci Loic Meillard zárt, Crawford a negyedik helyre csúszott vissza.
A 25 éves Schwarz negyedik érmét, de első aranyát nyerte világbajnokságon, ebben a számban az előző seregszemlén harmadik volt. Pinturault szuperóriás-műlesiklásban szerzett bronzérmes után másodszor állhatott dobogóra Cortina d'Ampezzóban.
Alpesi Sí
Marcel Hirscher és Felix Neureuther versenyt fut, és az nyer aki később ér célba
08/05/2021 19:12
A mezőnyben izraeli színekben indult két magyar születésű síző is, Szőllős Barnabás 13., míg Szőllős Benjamin 21. lett.
Eredmények
férfi kombináció:
1. Marco Schwarz (Ausztria) 2:05.86 perc (1:20.35 p/45.51 mp)
2. Alexis Pinturault (Franciaország) 2:05.90 (1:20.03/45.87)
3. Loic Meillard (Svájc) 2:06.98 (1:20.38/46.60)
MTI
Alpesi Sí
Motokrossz baleset után többhetes kihagyás vár a világbajnok alpesi sízőre
08/05/2021 09:26
Alpesi Sí
Új edzővel készül az összetett vk-győztes alpesi síző Vlhova
03/05/2021 10:32