Mennyire igazságtalan az összetett világkupa?

A világbajnokság szokatlan pályakialakításai, és a szinte botrányba fulladó parallel versenye után a világkupa-döntő is szolgáltatott beszédtémát. Joggal számíthattunk az elmúlt évek legizgalmasabb világkupa zárására, különösen a férfiaknál, ahol mindössze 31 pont volt Alexis Pinturault előny Marco Odermattal szemben, és az elmúlt hetek tendenciái nem a franciának kedveztek, ugyanis Pinturault a világbajnoki óriás-műlesikló verseny óta, ahol az élről esett ki, csak szenvedett, és az előnye egyre csökkent. Ráadásul az elmúlt években joggal alakult ki róla az a kép, hogy nem tudja jól kezelni a nagy téttel bíró helyzeteket. A nőknél is még nyitott volt a csata a nagy kristálygömbért, hiszen Lara Gut-Behrami 100 ponton belül volt Petra Vlhovához képest.

Aztán az időjárás mindent megváltoztatott, és elvette tőlünk a valódi izgalmakat. A világ-kupa döntő első két napját a heves havazások miatt törölték, és az első két napon pont a super-G és a lesiklás lett volna megrendezve. Ezek pedig azok a versenyszámok, ahol a két üldöző (Gut és Odermatt) befoghatta volna a két éllovast (Vlhovát és Pinturault-t ). Ebben a két számban a két svájci elegendő előnyt is szerezhetett volna a két technikai számra, amely már inkább a listavezetők terepe. A törlések következtében a női verseny gyakorlatilag el is dőlt, Lara Gut-Behraminak semmi esélye sem maradt. A férfiaknál a törölt versenyek után is maradt izgalom, mivel itt jóval kisebb volt a különbség, de mivel Odermatt elrontotta a szombati óriás-műlesiklást, amit Pinturault megnyert, így itt is gyorsan eldőlt az összetett világkupa. Ha azonban megrendezték volt a lesiklást és a Super-G-t, akkor könnyen elképzelhető, hogy Odermatt várta volna előnyből a szombati óriás-műlesiklást, sőt ez a valószínűbb, és szélsőséges esetben akár 100 pont körüli előnye is lehetett volna a svájcinak.

Az eset több problémát felvet, az első a FIS szabályzata, amely alapján a világkupa-döntőre nem terveznek pótnapot, így ha az időjárás miatt nem lehet megrendezni egy versenynapot, akkor azt egyszerűen törlik, és nem pótolják. Ez a helyzet már több világkupa-döntőn is előfordult, az egyik legemlékezetesebb alkalom 2011-ben volt (a rendező akkor is pont Lenzerheide volt), amikor a Super-G és az óriás-műlesiklás maradt el, így végül Maria Riesch mindössze három ponttal nyerte meg a nagy kristálygömböt, nagy riválisa, Lindsey Vonn előtt.

Teljesen érthetetlen, hogy miért nem lehet egy világkupa-döntőn az elmaradó versenyeket pótolni, főleg úgy, hogy közben megrendeznek egy csapatversenyt is, aminek a helyére nyugodtan be lehetne tenni az elmaradt versenyt, főleg amikor ilyen nagy tétje van a dolognak a végelszámolás tekintetében. Az is jó megoldás lenne, ha szükség esetén át lehetne tolni versenyeket a következő hétre, hiszen ebben a szezonban is volt példa hétfőre csúsztatott versenyre. Ha szezon közben lehet halasztani, akkor miért nem lehet akkor, amikor a nagy kérdések végleg eldőlnek?

Ezt megváltoztatni nem lenne igazán nehéz, egyszerűen be kell vezetni a pótlásra alkalmas napokat, és hagyni kell, hogy akár a következő hétre is átcsússzon a program, ez a szezon utolsó versenye, senki nem siet sehova, hadd legyen igazságosabb a szezon befejezése.

A másik probléma sokkal nehezebben orvosolható: a különböző szakágakban rendezett versenyek aránya, vagy inkább aránytalansága. Ezt emelte ki Lara Gut-Behrami is, amikor joggal érezte igazságtalanságnak a világkupa-döntőn történteket. A svájci elmondta: hátrányosan érinti, hogy a gyors számokból alapból kevesebbet rendeztek volna, mint a technikaiakból, de a törlések következtében tovább romlott az arány.

Az idei szezonban a nőknél 7 lesiklást, 6 Super-G-t, 9 óriás-műlesiklást, és 11 műlesiklást rendeztek, emellett pedig volt még egy parallel verseny is, aminek a létezése is erősen kritizálható, ráadásul szintén a technikai számok közé sorolható. Tehát 13 gyors számra jut 21 technikai, ami brutális különbség. A férfiaknál is hasonló volt a helyzet: 7 lesiklás, 6 Super-G, 10 óriás-műlesiklás, 11 műlesiklás és 1 paralel óriás-műlesiklás. Ez még egyenlőtlenebb 13:22-es eloszlás.

A kosárlabdában, legalábbis az NBA-ben, használnak egy módszert a különböző játékidővel rendelkező játékosok statisztikáinak kiegyenlítésére. Ezek az úgynevezett 36 percre vetített statisztikák, úgy veszik, mintha egy játékos ennyi időt lenne a pályán meccsenként, akár ennél többet játszik, akár ennél kevesebbet. Ez alapján, hogy megnézhessük a múlt héten még a nagy kritálygömbökért versenyben lévő négy versenyző arányos teljesítményét, hasonló módszert lehet alkalmazni. Kiegyenlíthetjük a különböző szakágakban szerzett pontok értékét, úgy hogy minden szakág eredményét 10 versenyre vetítjük. Ezt elég egyszerűen ki lehet számolni, például: 7 lesikló versenyt rendeztek, így a versenyzők lesiklásban szerzett pontszámát elosztjuk 7-tel, és aztán megszorozzuk 10-zel, és ugyanígy járunk el mind a négy szám esetében. A parallel-óriásműlesiklást, amiből egyet rendeztek idén, az óriás-műlesiklás közé soroljuk, egyrészt korábban eleve abba a szakágba tartozott, másrészt azt ugyebár senki sem várja el, hogy abból is ugyanannyi versenyt rendezzenek, mint a másik négy számban, sőt.

A kapott eredmények alapján Gut-Behrami és Marco Odermatt nyerte volna meg az összetett világkupát, előbbi 229 ponttal előzte volna meg Vlhovát, utóbbi pedig 82 ponttal Pinturault-t. A valóságban ezzel szemben a szlovák 160, a francia pedig 167 ponttal nyert.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ilyen pontszámítás alapján kéne eldönteni az összetettet, hiszen ez is igazságtalan lenne, mivel felértékeli a kevesebb versenyen elért jó teljesítményeket, és leértékeli a több versenyen mutatott jó teljesítményt, ebből következik, hogy azokban a szakágakban ahol kevesebb versenyt rendeznek, többet érne ugyanaz a helyezés, mint a sok versenyes számokban. Illetve ezt a fajta számítást csak 2021-re vonatkozóan lehet megtenni, hiszen idén nem rendeztek kombinációt, ha rendeznek, az ellehetetleníti az ilyen fajta arányosítást. A példa csak arra jó, hogy lemérje, mennyire igazságtalan és aránytalan az összetett világkupa.

Alapvető probléma, hogy eleve kevesebb versenyt terveznek a gyorsasági szakágakban, idén a nőknél 18:15 lett volna az arány a technikai számok javára, ráadásul szinte minden szezonban több gyors szám marad el, hiszen azokat jobban befolyásolja az időjárás. És ez a probléma minden évben fennáll, legutóbb tavaly, a nőknél volt egyenlő a két kategóriában rendezett versenyek száma , akkor a paralleleket is beleszámítva 14:14 volt, de ez csak a koronavírus miatti korai szezon befejezés miatt alakult így. Tehát groteszk módon pont a világjárvány hozta el az elmúlt évek legigazságosabb világkupáját. Ha ezt a csonkított szezont nem számítjuk, akkor a 2009-10-es női világkupáig kell visszamennünk, hogy egyenlő számban találjunk gyors és technikai számokban rendezett versenyeket.

Ha nem is hozna tökéletes egyensúlyt, de az is egy elfogadható megoldás lenne, ha legalább ugyanannyi versenyt terveznének a két kategóriában. Egy fokkal radikálisabb megoldás lenne, ha kicsit többet terveznének a gyorsasági szakágakban, annyival, amennyivel az elmúlt évek átlagai alapján több marad el, de ez is csak hosszútávon egyenlítené ki a dolgokat, rövidtávon mind a két irányba okozhatna eltolódásokat. A legradikálisabb, mégis talán a legbiztosabb megoldás az lenne, ha addig tartana a világkupa-szezon, ameddig mind a négy szakágban ugyanannyi verseny lesz megtartva. Ezt úgy lehetne elérni, hogy a világkupa-döntő programját csak egy héttel a rendezvény előtt határoznák meg, és akár ha úgy alakult a szezon, akkor csak lesiklásban és Super-G-ben rendeznek versenyeket, természetesen pótnapokkal. Ezzel nem csak a gyorsasági és a technikai szakágak közt lenne egyenlő a megoszlás, hanem mind a négy számban ugyanannyi versenyt láthatnánk.