Pár maroknyi férfi, a legjavából, ma ismét nekiveselkedik a világ legvérszomjasabb lejtőjének. Rendhagyó módon két nap alatt ketten is elmondhatják majd magukról, hogy megnyerték a Hahnenkammrennen lesiklását, de meg is tudják így élni idén, tízezresével őrjöngő hegyi emberek hiányában?


Egy éve ilyenkor, a kitzbüheli hétvége nyitónapján azonosították az első európai fertőzöttet Franciaországban. Ma már, ha hidegen nem is hagyja, de senki nem lepődik meg azon, hogy egy mégoly fontos sporteseményt is nézők nélkül fognak megrendezni — csakhogy Kitzbühelben a nézők fő szerepe nem a szurkolás, hanem hogy a rangjára emeljék a hegyek talán legméltóbb ünnepét. Ez, mivel hegyről szól, szükségképpen veszélyes, de a nézők miatt mégis messze több annál, mint hogy egy legyen a Red Bull-logós halálkísértések közül. 
Alpesi Sí
Marcel Hirscher és Felix Neureuther versenyt fut, és az nyer aki később ér célba
08/05/2021 19:12
A Streifen lejönni egy élet munkája, viszont ha nem sikerül, akkor nem csak a munka, akár az élet is odaveszhet. Ehhez képest olyan kegyetlenségek, mint hogy Cseh Laci egy korba születik Phelpsszel, meg ahogyan Londonban lemaradt a 400 vegyes döntőről, vagy hogy Imre Géza nem adja be az utolsó tust 14–10-nél, továbbra is kegyetlennek tűnnek, de csak kegyetlen tréfának. 
Vagy, pontosabban, ahogy Hemingway írja a bikaviadalokról:
"A mi játékainkba [angolszász-típusú sportok] nem a halál, a halál közelsége és elkerülése visz izgalmat, hanem a győzelem, és a halál elkerülését mi a vereség elkerülésével helyettesítjük. Nagyon csinos kis szimbolizmus ez, de azért csak több cojón kell a sportemberbe, amikor a játékban a halál az ellenfél."
Egy kényelmes világban elszokva az életveszélytől, mint fogalomtól, képernyőn keresztül is egészen meg lehet róla feledkezni, hiszen leggyakrabban szezonokba, esetleg pályafutásokba kerülnek a sérülések. Így úgy tűnhet, mintha a sízés nem lenne egyedi mondjuk az olimpiai programban, de ez csalóka: a testi épség kockáztatása velejárója, de nem tárgya a többi sportnak.
Veszélykultusz egy másik éghajlaton
Az extrém sportoknak persze igen. Hogy az alpesi sí, vagy csak konkrétan a kitzbüheli lesiklás, nem az – vagy éppen: mellesleg az is –, leginkább két dolgon múlik. Egyrészt: a világ egyik legösszetettebb gyors, precíz, de folyamatosan alkalmazkodó mozgásaként nagy biztonsággal kijelenthető, hogy több minden kell még a vakmerőségen felül hozzá, mint az extrém sportokhoz általában. Másrészt, és ez talán a fontosabb: kultúrája van. Régóta, sok embernek jelent valamit. És nem olyan egyszerű dolog, hogy mindenkinek ugyanazt, mondjuk az adrenalint jelentse.
Mint életveszély köré épült hagyománynak, van egy közeli rokona. Ami az Alpok népeinek a lesiklás, az a spanyolajkúaknak a bikaviadal – csak hogy Habsburg tartományokon belül maradjunk. Viszont a latinok nemigen síelnek, az alpesiek pedig még annyira sem lelik örömüket abban, hogy egy féltonnás harci bika szarvát, voltaképpen a halált magát, finom csuklómozdulatokkal, szemmértékükkel és reflexeikkel tartsák maguktól pár centis távolságban.
Úgyhogy forduljunk a kettő közötti kapcsolatért megint Hemingwayhez, aki szenvedélyes síelő volt egy olyan korban, amikor ez nem volt megszokott amerikai orvosok fiainál, továbbá megírta a világ egyik (valójában több) legjobb könyvét, egyben messze legjobb tanulmánykötetét, a Halál délutánt. 
Már az elején:
"...mert nincs annál keményebb dolog, ha fél valaki, mint úrrá lenni a lábon, amikor a bika támadni készül..."
Rögtön egy kicsit utána:
"De a matador, ha tudja a mesterségét, fokozhatja a halálos veszélyt, éspedig pontosan olyan mértékben, ahogyan neki tetszik. Ezt a veszélyt azonban a védelmére szolgáló szabályok keretein belül kell növelnie. Más szóval: az szolgál dicsőségére, hogyha amit tud, azt nagyon veszélyesen csinálja, és mégsem lépi túl a geometriai lehetőségeinek határát."
Nem kell sok fantázia, hogy a bikát lejtőre, hegyre, a matadort lesiklóra cseréljük, és pontos egyezést kapjunk. A bikaviadal hasonló továbbá más sportokhoz is, amennyiben:
"Az igazi matadorságot éppúgy nem lehet megtanulni, ahogy nem lehet valaki puszta tanulással válogatott futballista, operaénekes, vagy jó professzionista bokszoló. Megtanulhat valaki futballozni, bokszolni, vagy énekelni, de ha nincs meg benne a lángész bizonyos foka, képtelen lesz megélni a futballozásból, az operaéneklésből vagy a bokszolásból."
A folytatás megint kimondottan a lesikláshoz köt:
"A bikavívás esetében ez a lángelme, amely először is nélkülözhetetlen, tovább bonyolódik azzal, hogy ide fizikai bátorság kell, szembenézni a sebesüléssel, a halál lehetőségével, miután a sebesülés első átélése a lehetőséget valósággá változtatta."
Van később még félreérthetetlenebb hasonlat is:
"Amikor megtanultam, mit lehet a bikával csinálni mint művészi anyaggal, miután kellőképpen le van lassítva, de még tartja erejét és bátorságát, csodálattal adóztam neki, de nem éreztem iránta több rokonszenvet, mint egy darab vászon vagy egy darab márvány iránt, amit a szobrász vés, vagy a száraz porhó iránt, melyet fölvág az ember a síléccel."

hemingway ski.jpg

Fotó: Eurosport

Itt már kétségtelen a lényegi kapcsolat a lesiklás és a bikaviadal között, és érezhetően közel a kultúra: 
"A bikaviadal [lesiklás] éppoly múlandó művészet, mint az ének és a tánc. Ha maradandó volna, a nagy művészetek közé tartozna, de nem az. Aki túl gyakran nézegeti a fényképeken, olvassa leírásokban, vagy fölelevenítésével próbálkozik, csak azt éri el vele, hogy az egyén emlékeiben is elpusztul. De azért egészen nem vész el soha, mondod te, mert minden művészetben minden tökéletesedés és fölfedezés, minden, ami logikus, valaki mással tovább folytatódik, úgyhogy tulajdonképpen semmi nem vész el, csak az ember. Igen, és nagyon megnyugtató volna tudni, hogy ha a festő halálával vásznai is mind vele tűnnének, Cézanne felfedezései például nem vesznének el, hanem szépen fölhasználnák az imitátorai. Fene megnyugtató volna. \ Tegyük fel, hogy egy író könyveit a halálakor elpusztítják, és csak azok emlékében léteznek, akik olvasták őket. Éppen ez történik a bikavívásban [lesiklásban]. A művészet, a módszer, a művelés magasabb foka, a sok felfedezés megmarad, míg az egyén, aki miközben művelte, létrehozta őket, a próbakő, az eredeti eltűnik."
Átadni a módszert
Ez, ami fontosabb a célban üvöltésnél is. Elsősorban ezért kell, hogy soktízezer osztrák, akik már négy évesen jobban síeltek, mint szinte mindünk valaha fog az életben, ott legyen, amikor a világ legrátermettebbjei lejönnek a Streifen. A "módszer, a művelés magasabb foka" úgy tud továbbélni, aztán -fejlődni, ha jelen vannak, akinek átadná Feuz, Mayer; ha nem csak követik az izgalmat, a versenyt, elkapnak egy-két fogást, hanem megfigyelik és átélik az egészet.
Mert azt, hogy mi a sí és a lesiklás, az határozza meg, hogy nekik mi. Egyrészt, hogy Feuznak, Mayernek, az edzőiknek mi, de majdhogynem létszámarányosan még inkább, hogy mi azoknak, akik kint lennének, a völgyben.
Itt van példaként Beat Feuz. Nyilván akar nyerni mostmár egyszer a legsodróbb hangulatú versenyen is, de üdvrivalgás neki nem lesz nagyobb soha, mint St. Moritzban, a hazai világbajnoki címénél, nyolcvanezer svájci (szorozva Federerrel) előtt volt. Nyilván akar nyerni mostmár egyszer a legveszélyesebb lejtőn is, de nyert már a legtechnikásabbon, a leghosszabbon, a legkacskaringósabbon, a legmurisabbon, minden más fontos hegyén a világnak. A 'veszélyes' persze megkerülhetetlen jelző ebben a szakmában, de az, hogy cojones-deficite lenne, sehogy se merül fel egy korszakos lesiklónál, főleg úgy nem, hogy négyszer volt második a Streifen.
Legsürgetőbben az hiányzik Feuz pályafutásából, hogy megfejtse a Streifet. Megfejtse az önnön váratlan, találékony módján, és megfejtését a célban figyelő bizottság elé rakja, akik ugyanezen töprengenek nagyon sokat és nagyon régóta, végül ötvenezer különböző végeredményhez jutva. Ennyivel több Kitzbühelt nyerni, mint lejönni mindenkinél gyorsabban a világ legveszélyesebb lejtőjén – vagy energiaital-marketingül: kiállni a világ legveszélyesebb próbáját.
És ezért lett volna jobb, ha inkább Wengent lehet idén megrendezni, mert a szépség, szemben a veszéllyel, önmagában is megállja a helyét. Dehát úgy tűnik, még ennyi metafizikai érzéket is kár várni egy vírustól.
A sportban semminek sem ártott olyan mélyen a vírus, mint Kitzbühelnek; semelyik zárt kapu nem volt olyan szomorú az első sokk óta, mint amelyik ezen a hétvégén jön. De még ezzel együtt is: kevés izgalmasabb óra lesz Tokióig, mint ma és holnap fél 12-től.
Alpesi Sí
Motokrossz baleset után többhetes kihagyás vár a világbajnok alpesi sízőre
08/05/2021 09:26
Alpesi Sí
Új edzővel készül az összetett vk-győztes alpesi síző Vlhova
03/05/2021 10:32