Az utolsó akadály is elhárult Lindsey Vonn elől, így az amerikai síző elkezdheti a 100%-os felkészülést a 2014/15-ös Világkupa sorozatra illetve a hazai rendezésű alpesi sí világbajnokságra. A sérült térdével huzamosabb ideje küzdő Vonnt ugyanis most már floridai orvosa is alkalmasnak találja a teljes intenzitású edzésmunkára.
"Dr. Andrews hivatalosan is bejelentette, hogy meggyógyultam. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy visszatérjek a pályára, hosszú út volt, de megérte."
- írta Facebook üzenetében Vonn
A négyszeres összetett Világkupa győztes Vonn még a 2013-as schladmingi világbajnokság első számában sérült meg egy bukás következtében és bár jobb térdének szalagjai menet közben javultak, végül le kellett mondania a szocsi olimpiáról, miután egy edzésen újfent megsérült. Az amerikai sízőt januárban ismét megműtötték, a rehabilitáció pedig hivatalosan csak most ért véget. A Tiger Woods partnerének számító síző október közepén ünnepli majd 30. születésnapját, eddigi pályafutása során 59 Világkupa versenyt nyert meg, kétszeres világbajnok (2009) és olimpiai bajnok (2010 - lesiklás) is.
Alpesi Sí
Marcel Hirscher és Felix Neureuther versenyt fut, és az nyer aki később ér célba
08/05/2021 19:12
Vonn számára a sikeres visszatérésben a februári vaili világbajnokság lehet az egyik motiváció, a másik pedig az, hogy hamarosan megelőzheti minden idők legsikeresebb sízőjét, a karrierjét 62 Vk-sikerrel befejező osztrák Annemarie Moser-Pröllt az örökrangsorban. Távoli cél pedig a 2018-as téli olimpia lehet, amely egy korábbi bejelentése szerint még célkeresztben van nála.
Alpesi Sí
Motokrossz baleset után többhetes kihagyás vár a világbajnok alpesi sízőre
08/05/2021 09:26
Alpesi Sí
Új edzővel készül az összetett vk-győztes alpesi síző Vlhova
03/05/2021 10:32