A hisztis világbajnok Henrik Kristoffersen megint drámázott egyet Kitzbühelben, egy legenda azonban visszaszólt neki

A korábban óriás-műlesiklásban és szlalomban is világbajnok Henrik Kristoffersen nem véletlenül számít ellentmondásos figurának az alpesi sízők között. A norvég ugyanis a hétvégi kitzbüheli verseny után is gondoskodott róla, hogy egy kicsit felkavarja maga körül az állóvizet. Miután kiesett a szlalom első futamában, elkezdett panaszkodni a körülményekre.

Henrik Kristoffersen majdnem két év után tudott futamot nyerni Val d'Isere-ben a műlesikló-versenyen

Videó forrása: Eurosport

Henriknek abba kéne hagynia végre a nyafogást, nem akarom már ezt hallgatni.
Henrik Kristoffersennek megint nem tetszett valami, ezúttal a kitzbüheli szlalomverseny pályájával volt baja. A norvég szokás szerint szóvá tette a kritikáit, amivel ismét magára vonta a figyelmet.
Ezúttal azonban volt valaki, aki nem hagyta ezt annyiban és visszaszólt neki. A korábbi összetett világkupa-győztes, olimpiai és világbajnok Benjamin Raich volt az, aki az ORF osztrák tévé szakértőjeként megelégelte a norvég viselkedését.
Esett az eső Kitzbühelben, Kristoffersen pedig kiesett a szlalom első futamában. A kétszeres világbajnok ezt követően szólalt meg, és a szervezőket okolta a teljesítménye miatt.
"Itt lehet jéghokizni, de síelni elég nehéz. A léceinket hóra tervezték, nem pedig jégre."
A 36-szoros világkupa-győztes Riach rákontrázott a norvég szavaira, mondván, hogy "tény, a körülmények lehetettek volna sokkal jobbak, de ő mindig talál okot arra, hogy panaszkodhasson."
Kristoffersen néhány héttel ezelőtt Daniel Yule-lal akadt össze Val d’Isere-ben. A norvég az erős hóesés és a rossz látási viszonyok közepette a másodikról az ötödik helyre csúszott vissza óriás-műlesiklásban. Frusztrált volt, és a dühét és csalódottságát magával vitte a szlalom sorsolására.
"Úgy érkezett meg, hogy hangosan panaszkodott, mert véleménye szerint botrány volt, ami óriásban történt" – mesélte akkor Yule.
Amikor a svájci megpróbálta lenyugtatni Kristoffersent, a norvég agresszívvá vált, és kétszer is azt kiabálta neki, hogy "baszd meg, Daniel!"
picture

Megint hibáztak az első futam legjobbjai, idén negyedszer nyert Noel a világkupában

Videó forrása: Eurosport


  • Töltsd le az Eurosport Applikációt (AndroidApple), ahol elolvashatod a legfrissebb sporthíreket, megnézheted a legjobb videókat, és értesítést is kérhetsz az új tartalmainkról.

Egyébként az ORF arról számolt be, hogy Marco Schwarz szerint például nagyon is jó állapotban volt a pálya.
A norvég tehát egyedül maradt a kitzbüheli szervezőkkel szemben megfogalmazott kritikájával.
via eurosport.de
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés