Az összetett világkupa címvédője, Aleksander Aamodt Kilde, súlyos sérülés szenvedett szombaton, egy ausztriai Super-G edzés során. A jobb térdében szakadt el a keresztszalag, így véget ért a szezonja. Ez a sajnálatos esemény azt is jelenti, hogy nem ismétlődhet meg a tavalyi Pinturault-Kilde párharc a nagy kristálygömbért, pedig jelenleg is a két versenyző áll az első két helyen az összetett világkupában. Emellett a norvég versenyző a februári, cortinai vb-ről is lemarad, ez azért is fájó, mert a jelenleg élete formájában versenyző Kilde egyelőre adós a jó teljesítményekkel világversenyeken.


Marcel Hirscher 2019-es visszavonulása után megnyílt a lehetősége annak, hogy az osztrák legenda zsinórban elért nyolc összetett világkupa-győzelme után valaki más nyerje meg a nagy kristálygömböt. Erre a legnagyobb esélye annak a két versenyzőnek volt, akik Hirscher fő riválisai voltak az összetett világkupáért folyó harcban az osztrák utolsó pár évében. Ez a két versenyző Henrik Kristoffersen és Alexis Pinturault volt, akik a 2019-20-as szezon elején joggal gondolhatták, hogy eljött az ő idejük. Azonban a koronavírus miatt lerövidített szezonban Aleksander Aamodt Kilde nyerte meg az összetett világkupát. Ez azért felfogható kisebb meglepetésként is, hiszen a norvég versenyző korábban sosem volt harcban a nagy kristálygömbért. 

kilde.kis-kristalygomb-2016.jpg

Fotó: Eurosport

Alpesi Sí
Marcel Hirscher és Felix Neureuther versenyt fut, és az nyer aki később ér célba
08/05/2021 19:12
Kilde a 2015-2016-os szezonban robbant be, amikor megnyerte a szakági világkupát Super-G-ben. Aztán a következő szezonban is jó eredményei voltak, de a 2017-2018-as idény némi visszaesést hozott: ameddig az elmúlt öt idényben mindig legalább 3-4 dobogós helyezése volt, addig ebben a szezonban egy versenyen se tudott a legjobb háromba kerülni. A Hirscher-éra utolsó szezonjában aztán valamennyire visszatalált korábbi formájához, de a 2019 őszén úgy futott neki a világkupának, hogy az összetettben soha nem szerepelt a legjobb öt között. Ennek ellenére lehetett tudni, hogy bár Kilde alapvetően a gyorsasági számok felől érkezik, elég jól szokott szerepelni kombinációban, rendre a top 10-ben végez. A tavalyi szezonban az jelentette neki az igazi előrelépést, hogy hihetetlenül stabil versenyzővé vált, csak elvétve volt olyan futam, ahol kicsúszott volna a legjobb 10 közül. Ez még az óriás-műlesiklásra is igaz, ahol szintén előre lépett, és nyolcadik lett a szakági világkupában. A stabilitást az is jól mutatta, hogy mindössze egyetlenegy versenyt nyerve tudta megnyerni az összetett világkupát. Azt azért mindenképpen meg kell jegyezni, hogy szerencséje is volt Kildének a szezon félbeszakításával, ugyanis a világkupa döntőn kívül még egy műlesiklás, és egy óriás-műlesiklás volt hátra a versenynaptárból, ahol könnyen elképzelhető, hogy Pinturault behozta volna azt a nem túl nagy, 54 pontos lemaradását. A dologhoz azt is hozzá kell tenni, hogy a versenynaptárban gyakran előfordul, hogy a technikai szakágakban több verseny van, mint a gyorsasági szakágakban, ebben általában az is közrejátszik, hogy a rossz időjárási körülmények, és a hóhiány miatt gyakrabban maradnak el lesikló vagy Super-G versenyek. Ez az elmaradt versenyek miatt 2020-ban megfordult, ha a parallel versenyeket nem számítjuk, eggyel több verseny volt a gyorsasági szakágakban, ha viszont beleszámítjuk a két parallelt is, akkor mondhatjuk, hogy ez volt az elmúlt évek legkiegyenlítettebb versenynaptára. Ennek ellenére Pinturault csalódottsága érthető volt a szezon lezárása után, ha valaki elindul egy bármilyen versenyen, akkor úgy készül, hogy végig kell csinálnia, nem úgy, hogy körülbelül a négyötödénél félbeszakítják.

kilde-serules-verseny-min.jpg

Fotó: Eurosport

Idén minden adott volt, hogy Pinturault és Kilde újra összecsapjon a nagy kristálygömbért, és ha nem is egy normális szezonban, de egy olyanban mérjék össze az erejüket, ami előre tervezett módon, előre meghatározott időpontban ér véget. A harmadik esélyes Kristoffersen közben teljesen szétesett, miközben tavaly még harmadik lett az összetett vk-ban, és mindössze bő 100 ponttal maradt el a második Pinturault-tól, addig idén óriás-műlesiklásban katasztrofálisan teljesít, egymásután futja az érthetetlenebbnél érthetetlenebbnél futamokat. Erősebb számában, műlesiklásban még valamennyit megőrzött korábbi formájából, nyert egy versenyt, ráadásul nagyon emlékezetes módon a második futamban a 12. helyről feljöve. A mindkét technikai szakágban címvédő Kristoffersen jelenleg csak a hatodik helyen áll a műlesikló világkupában, óriás-műlesiklásban pedig csak 12. Így jelenleg csak hetedik az összetett vk-ban, miközben az elmúlt öt szezonban mindig az első háromban végzett.
Eddig az idei szezon a várakozásoknak megfelelően elsősorban tényleg Kilde és Pinturault párharcáról szólt, már ami az összetett vk-t illeti. Ráadásul idén az óriás-műlesiklásban óriásit előrelépő Kilde inkább tűnt háromszámos versenyzőnek, mint a sokoldalúságáról híres Pinturault. Ezzel szemben a francia jobban uralja legerősebb szakágát, ami az ő esetében az óriás-műlesiklás. Így ez alapján minden adott volt, hogy egy végletekig kiélezett küzdelmet lássunk a nagy kristálygömbért, ami Marcel Hirscher egyeduralmát követően igazi felüdülés lett volna. Pinturault miután megnyerte mindkét adelbodeni óriás-műlesiklást, és Flachauban szlalomban is dobogóra állt, némiképp ellépett vetélytársától, jelenleg 228 pont az előnye Kilde előtt, ami egy komoly különbség, de talán még nem lett volna behozhatatlan. A norvég mögött még Marco Odermatt, Marco Schwartz és Filip Zubcic van jelenleg 100 ponton belül, de így az ő lemaradásuk Pinturault-val szemben már tetemes, Zubcic és Schwartz esetében 300 pontnál is több, ráadásul mindhárom versenyző inkább a technikai számokban versenyez, így nehezebben tudják csökkenteni a különbséget a bombaformában lévő franciával szemben, mint az a Kilde tudta volna, aki vezette a lesikló világkupát, és a második helyen állt Super-G-ben.

kilde-serules-vilagkupa-min.jpg

Fotó: Eurosport

Kilde a keresztszalag szakadása miatt a cortinai világbajnokságról is lemaradt. Hihetetlennek hangzik, de a norvégnak még nincs érme világversenyről, a 2017-es st. moritzi vb-n kombinációban és Super-G-ben is negyedik lett, ráadásul utóbbiban mindössze három század másodperccel maradt le a dobogóról. Pedig immáron összetett világkupa-győztesként, és úgy, hogy jelenleg talán ő a legtöbb szakágban versenyképes síző a mezőnyben, idén már minimum elvárás lett volna egy világbajnoki dobogó, és arra is meg lett volna a lehetősége, hogy a világbajnokság legeredményesebb versenyzője legyen, akár több éremmel. Azonban így a pekingi téli olimpiáig várnia kell, hogy világversenyen is sikerüljön neki az áttörés.
A norvégok különösen szerencsétlenek mostanában, hiszen Adelbodenben Lucas Braathen és Atle Lie McGrath is komoly sérülést szenvedett, utóbbi talán visszatérhet a vb-re, de a korábban nagyon erősnek látszó norvég csapat hirtelen elég eredménytelenné válhat a szezon végére, és így a világbajnokságra is, főleg ha figyelembe vesszük Kristoffersen gyengélkedést, de talán némi reménysugarat jelenthet, hogy a hétvégén Sebastian Foss-Solevaag megnyerte élete első világkupa-versenyét.
Alpesi Sí
Motokrossz baleset után többhetes kihagyás vár a világbajnok alpesi sízőre
08/05/2021 09:26
Alpesi Sí
Új edzővel készül az összetett vk-győztes alpesi síző Vlhova
03/05/2021 10:32