Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Hirscher majdnem elsírta magát a történelmi győzelmet szerző szlalomos elszántságától

Kálmán Laci

Publikálva 25/01/2022 - 10:15 GMT+1

Dave Ryding szombaton szerzett szlalomgyőzelmére a britek már időtlen idők óta vártak. Minden versenyhétvégének úgy mentek neki, hogy hátha majd most, de aztán valamiért sosem sikerült. Persze tudjuk, a remény hal meg utoljára. És aztán, amikor ez a remény már épphogy csak pislákolt, Ryding történelmet írt Kitzbühelben.

Dave Ryding

Fotó: Getty Images

Közel tíz éve már, hogy ott van a legjobbak között, de 35 éves koráig kellett várnia, hogy világkupa-győztesnek mondhassa magát.


Ha az elmúlt években, Nagy Britanniában szóba került a brit alpesi sí és azon belül Dave Ryding neve, az emberek általában kétféleképp reagáltak. Egyrészt egy kedves mosollyal, amely Ryding személyiségének szólt, néha pedig jött egy grimaszszerű arckifejezés, amelyben benne volt a frusztrált drukkolás, hogy végre sikerüljön futamot nyernie.
Ez a frusztráció végre kiszakadt Rydingból, egyszersmind az egész nemzetből, hisz 55 évnyi várakozás után a britek végre világkupafutamot nyertek műlesiklásban. Ez egy hihetetlenül érzelmes pillanat volt, hisz kedvencüknek végre sem a körülmények, sem ő saját maga nem tett keresztbe, végre lenyomta az összes démonát, és győzni tudott.
picture

Könnyek és örömmámor- így reagált Dave Ryding edzője a történelmi brit győzelemre

Természetesen nem egy véletlenül kiszaladt győzelemről van szó. Ryding egy borzasztóan tehetséges síző, akinek 35 éves korára már jó néhány győzelemmel kellene rendelkeznie. Gondoljunk csak az elképesztő első futamaira, meg arra a sok másodikra, amikor ezért vagy azért, de kiesett. Volt, hogy az utolsó pillanatban tévesztett vagy lovagolt meg egy kaput, volt, hogy csak métereken múlt a győzelem a számára.
Persze a körülmények sem mindig álltak az ő oldalán. Hosszú éveken át együtt síelt például az osztrák legendával, Marcel Hirscherrel, aki sokak szerint nem csak generációja, hanem minden idők legnagyobb sízője. Hogy mást ne mondjunk, 2013 és 2019 között az osztrák egy kivétellel az összes műlesikló kristálygömböt elvitte.
picture

Dave Ryding történelmi szlalom győzelme

Ha már Hirscher, álljon itt egy történet, amely remekül bemutatja, hogy Rydingnak hosszú időn keresztül mennyire rosszul osztotta az élet a lapokat. Néhány évvel ezelőtt az egyik osztrák tévé forgatott egy filmet a britről, annyira megfogta őket a története. A film eljutott Hirscherhez, akit lenyűgözött a sztori.
Borzasztóan inspiráló. Emelem kalapom Dave és az ő hihetetlen története előtt. Ő egy fantasztikus sportoló” – mondta Hirscher. „Sajnálom, hogy az első két igazi esélyét nem tudta győzelemre váltani, de biztos vagyok benne, hogy egyszer sikerül majd világkupafutamot nyernie.”
Ausztriában nekünk mindenünk megvan. Van csapat, van szövetség, vannak klubok és van normális hó. Tökéletes körülmények vannak, szinte bárhol lehet síelni. Amit Dave ebben a filmben megmutatott nekünk, az egészen megható volt.”
„Láttam ezt a dokumentumfilmet róla az osztrák tévében, és a sírás határán voltam. De tényleg. És folyamatosan libabőröztem. Hihetetlen, mert egyáltalán nem vagyok abban biztos, hogy bennem megvan az a szintű szeretet a sportág iránt, ami benne megvan. Számunkra normális, hogy síelünk, és hogy könnyedén találunk havat. Száraz lejtőkön síelni, az nagyon kemény. Tényleg nagyon kemény.
Ryding azonban akkor sem tudta végrehajtani az áttörést, amikor Hirscher már visszavonult. Szerzett egy csodálatos harmadik helyet tavaly Adelbodenben, de a 2020-2021-es szezonja is inkább az ígéretes rajtokról és a csalódást jelentő befejezésekről szólt.
picture

Kitzbuhel : Marcel Hirscher cool content - DE and UK sub

Fotó: Eurosport

Arra lehetett számítani, hogy Alexis Pinturault, Clement Noel vagy Henrik Kristoffersen betölti majd a Hirscher utáni űrt, de végül egyiküknek sem sikerült. A tavalyi szezonban tizenegy versenyen összesen hét különböző győztest avattak. Miközben a nőknél mindössze négyen osztoztak kilenc győzelmen. Az idén eddig öt szlalomversenyt rendeztek a férfiaknál, mindegyiket más valaki nyerte, ráadásul, hárman most szerezték első műlesikló győzelmüket.
De vajon mit jelent mindez a pekingi olimpia közeledtével? Feltétlenül azt, hogy az éremszerzés lehetősége egyértelműen nyitva áll Ryding előtt. Ahogy ő maga fogalmazott, akár még a magafajta öregeknek is lehet esélye.
„35 éves vagyok, de mindig hittem, sosem adtam fel” – mondta Ryding. „Mindig hittem benne, hogy képes lehetek versenyt nyerni, persze azért az évek múltával a kétségek is egyre nőttek bennem.”
Akik ismerték őt, sosem kételkedtek a tehetségében, maximum a mentális rész lehetett a kérdés. Az, hogy össze tud-e rakni két futamot teljesen tökéletesen. Ezen a szombaton sikerült neki. Ezzel a győzelemmel minden teher lehullott róla, úgyhogy Pekingben számára határ a csillagos ég.
picture

Dave Ryding in Kitzbühel 2022

Fotó: Getty Images

Ryding a felszínen egy kedves srác, akinek könnyű drukkolni. Belül azonban ott van benne a kőkemény akarat és a megingathatatlan hit, melyek átsegítették az elmúlt évek minden nehézségén. Egy végtelennek tűnő időszakon, amikor úgy tűnt, a győzelem tán sosem érkezik el a számára.
A britek javarésze úgy gondolta, hogy az ő öröksége akkor is teljes lesz, ha végül nem nyer világkupát. Ezután a győzelem után azonban, teljesen érhető módon, elkezdtek ők is egyre nagyobbat álmodni.
via
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés