Elmaradt az utolsó versenye, 40 évesen visszavonult a kétszeres világkupa-futamgyőztes Romed Baumann

Hazai közönség előtt, a garmisch-partenkircheni super-G-vel akart elbúcsúzni Romed Baumann, amelyet azonban a köd miatt töröltek. Két világkupa-futamgyőzelem és két világbajnoki érem, valamint bő két évtizedes karrier után akasztja szögre a sílécet a német.

Hazai közönsége előtti lesiklással búcsúzott a 40 éves Romed Baumann

Videó forrása: Eurosport

Vasárnap befejezte pályafutását a korábban osztrák, az elmúlt években már német színekben versenyző Romed Baumann. Jelnek vehettük már azt, hogy a szombati garmisch-partenkircheni lesiklómenetét be sem fejezte – a verseny után arról beszélt, hogy nem érezte eléggé magabiztosnak magát és nem akart kockázatot vállalni –, majd vasárnap bejelentette, hogy visszavonul.
A sors fintora, hogy nem adatott meg számára, hogy legyen kifejezetten egy búcsúversenye, hiszen a vasárnapi super-G-t a hatalmas köd miatt törölni kellett. Így tehát az említett szombati lesiklás lett Baumann utolsó futama, amelyet tehát így is hazai közönség előtt teljesíthetett.
"Érzelmes volt. Nem jelentettem be még délelőtt. Odamentem a legközelebbi edzőimhez az elmúlt évekből és elmondtam nekik, és érzelmes tapasztalat volt. Kár, hogy ma nem volt verseny, de jó ez így" – nyilatkozta a törölt verseny után az Eurosport kamerái előtt a 40 éves síző.
"A gondolat, hogy befejezem, az utóbbi két-három hétben alakult ki. Igazán hosszú pályafutásom volt, az első világkupaversenyem 2004-ben volt, azt hiszem. Úgyhogy eljött az idő, és elégedett vagyok vele."
Nem túl meglepő Baumann döntése annak fényében, hogy az idei szezonban egyszer sem tudott az első tizenöt közé kerülni a világkupafutamokon – ennek köszönhetően pedig a milánói-cortinai téli olimpiára sem utazhatott.
Baumann először még 2004-ben állt rajthoz a világkupában, az azóta eltelt bő két évtized során két versenyt tudott nyerni, mindkettőt szuperkombinációban – az azóta megszűnt szakágban kétszer dobogón is végzett az idény végén. Viszont egy rekordot is magáénak tudhat: a szombati volt karrierje 167. lesiklófutama, amellyel egyedüli csúcstartó ebben a szakágban.
Világbajnokságokról két éremmel rendelkezett: 2013-ban kombinációban szerzett bronz-, 2021-ben pedig super-G-ben egy ezüstérmet. Az olimpiákon kevésbé jött ki számára a lépés, legjobb eredménye a super-G-ben elért hetedik hely négy évvel ezelőtt Pekingben.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés