Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Az idei borzalmas bukása vethet véget a norvég síző legenda pályafutásának

David Bereczky

Publikálva 14/12/2021 - 18:10 GMT+1

Kjetil Jansrud számára térdsérülés miatt véget ért a szezon, nagy kérdés, hogy láthatjuk-e még versenyezni a 36 éves olimpiai és világbajnok norvégot.

Kjetil Jansrud

Fotó: Getty Images

Kjetil Jansrud december 3-án bukott a Beaver Creek-i Super-G verseny során, és térdsérülést szenvedett. Ezt követően hazarepült Norvégiába, és megműtötték, mostanra már azt is tudjuk, hogy ez azt jelenti, véget ért a szezonja.

A norvég síző sérülése joggal veti fel a kérdést, látjuk-e még versenyezni egyáltalán, hiszen már 36 éves, és a nyáron arról nyilatkozott, talán ez lehet az utolsó szezonja.
Jansrud fantasztikus pályafutást tudhat magáénak, pedig nem pont így indult. Amikor elkezdett versenyezni a világkupában, még elsősorban óriás-műlesikló volt, csakúgy mint honfitársa, a nála mindössze három évvel idősebb Aksel Lund Svindal. Kettejük karrierje elég jól összevethető, Svindal már fiatalabb korában nyitott a gyorsabb számok felé, Super-G-ben mindig is jó volt, de aztán lesiklásban is a világ egyik legjobbja lett. Gyorsan felért a csúcsra 2007-ben, 24 évesen már összetett világkupát nyert, a 2010-es olimpián pedig elképesztő bravúrt végrehajtva három számban is érmet nyert, köztük egy aranyat, Super-G-ben.
picture

Jansrud og Svindal

Fotó: Eurosport

Ezzel szemben Jansrud karrierje nehezebben indult be, mondhatjuk, kicsit Svindal árnyékába szorult. 2010-ben egy óriás-műlesiklásban szerzett olimpiai ezüstéremmel tért haza Vancueverből, épp honfitársát előzte meg, aki harmadik lett. Eközben akkori kedvenc számában rendre top 10-ben végzett a világkupában, de később ő is eltolódott a gyorsabb számok irányába, és évről-évre egyre jobb eredményeket ért el összetettben.
A 2013-2014-es szezonban jött az igazi áttörés, amikor Szocsiban olimpiai bajnok lett Super-G-ben, és bronzérmet nyert lesiklásban. A következő években a világ egyik legdominánsabb alpesi sízője lett. Kétszer is második az összetett világkupában, de szerencsétlenségre a 2010-es éveket egy bizonyos Marcel Hirscher uralta. 2015-ben Jansrud kevesebb, mint 200 ponttal maradt le a nagy kristálygömbről. Ez a Hirscher-éveket nézve viszonylag kis különbségnek mondható, az osztrák első összetett vk-győzelmei során, amikor még nem technikai specialisták voltak az fő vetélytársai, nem tudott olyan nagy fölénnyel győzni. Svindal, Jansrud és Beat Feuz is jobban meg tudta szorongatni, mint később Kristoffersen vagy Pinturault.
Jansrud és Svindal karrierje az idősebbik norvég utolsó két évében is összefonódott, a pjongcsangi olimpián Jansrud majdnem másodszor is olimpiai bajnok lett, de 12 századdal lemaradt az aranyról honfitársa mögött. Egy évvel később aztán, a 2019-es vb-n, Aksel Lund Svindal utolsó versenyét futotta, és Jansrud akadályozta meg, hogy ezt egy lesikló vb-arannyal zárja, mindössze 2 századmásodperc volt kettejük közt.
picture

Ritkán bukik ekkorát az olimpiai bajnok Kjetil Jansrud

Jansrud eredményei az elmúlt években már láthatóan visszaesőben vannak, mostanában már nem nagyon van esélye szakági világkupát nyerni, tavaly pedig már a legjobb 30-ból is kiesett összetettben.
Érezhető volt, hogy hamarosan itt a visszavonulás ideje, érthetően Jansrud egy olimpiával akarta zárni a karrierjét, a legtöbben így szeretnék. Különösen akkor, ha még nem olimpiai bajnokok, de Jansrud minden idők egyik legsikeresebb alpesi sízője az ötkarikás játékokon, ami az érmek számát illeti. Öt érem ebben a sportágban rengetegnek számít, ez a férfiak közt holtversenyes negyedik helyet ér az örökranglistán.
„Valószínűleg ez lesz az utolsó szezonom”- mondta korábban Jansrud- „Szeretnék még egyszer olimpián szerepelni.”
Arról is beszélt, hogy kedvenc hazai versenyén akar búcsúzni.
„Azt akarom, hogy az idei legyen az utolsó Kvitfjellem, szeretnék még elbúcsúzni a hazai lejtőmtől, ami olyan sokat jelent a számomra.”- mondta.
Arról is beszélt, szeretne a családjára koncentrálni, hiszen tavaly született meg a kislánya.
Kérdés, hogy mennyire fontos Jansrud számára, hogy ne egy sérüléssel érjen véget a karrierje, hanem mondjuk egy világbajnokságon, mint Svindalnak, vagy Kvitfjellben, hazai közönség előtt, ahogy ő elképzelte. Mindenesetre mi csak remélhetjük, hogy láthatjuk még őt, legalább egy-két versenyen.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés