Tóth Zita példátlan sikert ért el a magyar alpesi sízés történetében
Tóth Zita csütörtökön a 10., pénteken pedig a 15. helyen végzett műlesiklásban az alpesisízők Európa-kupa-versenyén az olaszországi Ahrntalban.
Mitől nehezebbek a világkupa pályái és elérhető-e a top30? Exkluzív interjú Tóth Zitával
Videó forrása: Eurosport
A magyar szövetség (MSSZ) pénteki sajtóközleménye szerint a tizedik helyezés a hazai alpesisí-szakág eddigi legelőkelőbb eredménye az Európa-kupában. A mezőnyben több világkupás sízővel volt versenyben, akadt olyan, a világkupa top 30-a közé tartozó induló is, akit sikerült maga mögé utasítania.
Tóth - aki a két versenynap alatt 42 Ek-pontot szerzett - elmondta, ez a pálya eddig nem kedvezett neki, most viszont mindkét napon jól teljesített, bár voltak kisebb hibái. Nagyon élvezte a sízést, felszabadultan versenyzett, ami meghozta az eredményt.
"A jövő évre az Európa-kupában a további pontgyűjtés a célom, és hogy egyre előrébb végezzek. Az első öt közé kerülés is reális lehet" - szögezte le.
Csák Levente, az MSSZ elnöke úgy fogalmazott, Tóth Zita remek technikájához és fizikumához egyre magabiztosabb teljesítmény társul, így arra számítanak, hogy jövőre ott folytatja a versenyzést, ahol most abbahagyta.
Szepesi Bertold szövetségi kapitány reményei szerint ezek a teljesítmények önbizalmat adnak Tóthnak ahhoz, hogy ezt a formát át tudja vinni a világkupa-sorozatba is.
MTI
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)