Az elődöntős vereség ellenére még élnek a magyar férfiak Eb-reményei

A magyar férfi válogatott 21-14-re kikapott Svájctól vasárnap a bukaresti 3x3-as kosárlabda Európa-bajnoki selejtező elődöntőjében, de még kijuthat a kontinenstornára.

Fotó: FIBA

Fotó: From Official Website

A Komma László, Tarján Izsák, Molnár Mátyás, Rosic Uros összetételű együttes szombaton ugyancsak 21-14-re kikapott a Tokióban olimpiai bajnok lettektől, majd 21-16-ra legyőzte a 2014-ben Eb-aranyérmes házigazdákat. Így az A csoport másodikjaként jutott tovább a negyeddöntőbe, amelyben vasárnap délben 21-15-re verte a C jelű triót megnyerő horvátokat, így továbbjutott az elődöntőbe. Csirke Ferenc szövetségi kapitány együttese annak tudatában lépett pályára, hogy győzelem esetén kijut az Eb-re, vereség esetén pedig még megküzdhet az utolsó kvótáért a másik elődöntő vesztesével.
A tavaly Eb-negyedik svájciak igazolták hírnevüket, és 4-4 után egy négypontos rohammal elhúztak. A lelátóról a már Eb-résztvevő női csapat által is buzdított magyarok innentől futottak az eredmény után, és 8-15-nél sem omlottak össze. Négy pontra felzárkóztak (14-18), de ennél közelebb már nem tudtak kerülni a rendkívül dinamikus, hatalmasakat zsákoló ellenfélhez, amely 2:19 perccel a játékidő vége előtt dobta be a győztes duplát.
A szeptemberben Koppenhágában sorra kerülő kontinenstornára a nőkhöz hasonlóan a férfiaknál is az első három csapat kvalifikálja magát. A lettek és svájciak már kijutottak, az utolsó kvótáért pedig a két elődöntő vesztese, azaz a magyarok és a lengyelek küzdenek meg 17.55 órakor.
Eredmény, férfiak, elődöntő:
Svájc-Magyarország 21-14
korábban, negyeddöntő:
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés